Drága Vilmácskám bejegyzésén felbuzdulva (miszerint vannak nem szalonképes gondolatai) vigasztalásul, s csak hogy legyen mersze (kedve, lendülete) megírni õket, rögzítem én is eme nemes fórumon legutóbbi, ócska történetemet! ;) Óóó, annyi mindent szeretnék nem megírni!!!!!!!
Annyi mindenre szeretnék nem emlékezni! Annyi mindenrõl szeretném, bár ne történt volna meg velem! Annyi mindenrõl vélem azt, hogy ez NEM ÉN vagyok! Annyi mindenben szeretnék megváltozni! Annyi mindent elutasítok magamból, magamban, aki, ami nem az én részem, mégis bennem van és küzdök vele/velük. Annyi mindent nem szeretek.
És most ne tessék nekem azt mondani, hogy mindenki úgy él, annyit kap, az történik vele, ahogy akar, amit érdemel, amit magának kreált -MERT EZ NEM IGAZ!!! Nem hiszem el, hogy magamnak köszönhetem, hogy apa nélkül születtem erre a világra, nem tulajdonítom magamnak, hogy többet jártam temetésre életemben, mint esküvõre -pedig voltam páron. Nem veszem magamra azt sem -pedig van bennem felelõsségtudat, önvád meg pláne rengeteg- hogy az az anyagi helyzet amiben tengetem életem, ez az, amit megérdemlek, mert NEM! Mert világ életemben dolgoztam, keményen és sokat!
Nem gondolom azt, hogy azért vagyok most egyedül, mert a volt kapcsolatomban nem feleltem meg bármiben is -de igen, MAGASAN túlteljesítettem az igényeket. No, a probléma inkább ez volt, és igen: hibáztam is ebben-abban persze!
Ezt a bevezetõt csak azért buggyantottam ki magamból, mert sok minden van már bennem egyébként is, meg azért, hogy lásd, Drága Barátnõm, küzdök az õszinteséggel, s néha már nem merem kimondani (kiírni se) magamból a sok szutykot... Talán, mert már sok?
Egyáltalán nem az a téma, amire elsõre gondoltál! 
Legalábbis õszintén remélem nem az merült fel benned, hogy én kurválkodtam!!! 
(Bár már jólesne, bevallom!
)
Most épp az a zene szól, amit választottam, leírandó ezt a történetet. Olyat kerestem, ami felvidít, és illik lendületben, érzésben mindehhez. Nos, a Pet Shop Boys-tól szól a Thursday! ;) Ajánlom kedves figyelmetekbe.
Onnan kezdem, hogy volt egy kolléganõnk a cégnél, akit akkor sem csíptem, amikor együtt dolgoztunk még, mert elsõ ppillanattól taszított a lénye. A szeme hamis volt. Nekem annyi elég. Ahogy viselkedett, beszélt, ahogy élte az életét és még mindig, csak már nem jár hozzánk, na az méltó a gyehenna tüzére! Nem túlzok!
Valamelyik nap a városon kocsikáztunk keresztül délután hármas kollegalitásban, mikor is az említett "hölgy" szembe jött autóval. Erre Móni, aki hátul ült hangosan elkezdett kiabálni és mutogatni (persze akkor már mi is láttuk) hogy: "Kurvariadó! Kurvariadó!" A mindennapi életben nem vagyok egy káromkodós típus, de az ott és akkor annyira jól jött ki, hogy nagyot nevettem! :)
Az én történetem: Péntek délután Szilva volt olyan rendes, hogy elvitt a városba kocsival bevásárolni. ez nekem nag ygond, mert kertvárosi részen lakom, hozzávetõleg 4-5 km-re a központtól. Esõben, hidegben hatalmas gond betekerni bicóval, szélben, sötétben arra a sok helyre elmenni, leszatyrozni, felszatrozni mindenhol, ráadásul beöltözve mint egy eszkimó. Ilyenkor aztán nincs kiöltözés, mert vagy hulla jól nézel ki és szétfagysz, vagy rétegesen öltözöl, de akkor kurd menekülteket szégyenítesz meg! 
A sok zacskód és tatyód meg a mûkörmös telefonos-céges macák elõtt oltári ciki, pláne mikor csöpög az izzadság az arcodról, mert az irodában bent meg vagy 60 fok meleg van. 
Szóval nagyon örültem, hogy Szilvike magával vitt autóval! :)
Befizettem a telefonszámlám, Õ bankba ment, felszaladtam a kábeltévéhez, húsboltokban voltunk, kis- és nagy boltokban, és lisztet, kávét, zöldségeket, babot, macska-és kutyakaját zsákszámra, körömlakkokat, tisztítószereket, mindent megvettünk! :) Már csak az uccsó üzletünk volt hátra, hazafele menet, a sziti szélén, ezért úgy döntöttünk MOST megyünk be a kedvenc cukinkba kávézni-sütizni, s majd hazafele az utolsó helyre.
Átvágtunk egy hangulatos kis ösvényen, panelházak, de szépen parkosítot tkedves kis helyen, a sétáló utcára. Szemben a cukrászda a templom tövében. Kedvenc helyünk! :) Nem véletlen.
Hülyéskedésbõl Szilvát sem kell félteni (nálam meg alap) szóval nagy vigyorászva haladtunk célunk felé. Én elégedett voltam magammal: frissen mosott tûzvörös hajam vagány, sportos frizurába rendezve, fekete középhosszú steppelt kabát, fekete magassarkú csizma, bordó sál lazán, bordó fülbevaló, fekete lakk táska; zsebrevágott kezek, laza, de elegáns sétamozdulatok. Módfelett sportosnak, szépnek, elegánsnak és jókedvûnek éreztem magam! ;) Mondom, épp kacarásztunk valamin.
Ahogy áthaladtunk a sétálóutcán, láttam egy csapat fiatalt: bringás kölykök, meg egy-két csajszi. Kétszer is körbevizslattam. Uhh, az nem a vera? Baaaazd, az a vera! Megböktem Szilvát nevetve, a fogam között mormogva: "Kurvariadó! Kurvariadó!" Aszongya: "Látom!!!" És nevet! Ezt bírom benne, hogy mindig tudja mit kíván a szitu! :)
Erre bohóckodva kirántotta elõttem a cuki ajtaját, és kecses mozdulattal kissé meghajolt és betessékelt!!!
Ahogy beértünk, kérdem tõle: láttad??? Az szerinted is a vera volt? :O Azt mondja: igen! És egy ideje már bámult téged! Elõször rádpillantott, aztán odakapta a fejét és mereven megbámult!!! (????) Jeaaahhh! :D Azt mondja: én már hamarabb észrevettem, mint te, csak nem akartam szólni, de feltûnõen megnézett téged! 
"Hát jah, õ elég jól ismer téged, mert elõled kellett bujkálnia!" Ez a Szilva... De igaza van, veruska NAGGGYON JÓL TUDJA ki vagyok én, hisz hónapokig az éj sötétje alatt a háttérben szerepeltette magát. A görény, semmirekellõ tetû!
Nos ez van: kurvariadó volt! :D
Én még vagy háromszor megkérdeztem Szilvát, hogy "de bíííztos, hogy megnézett? biztos?" Azt mondta, igen! Megbámult!!! ;)
Némi kevés és csekély elégtételtõl eltekintve, ami ezidáig történt, ez volt alegjelentõsebb, mióta Laci rútul lelépett, s elõtte hónapokig átvert, s verába élvezett.
(Ohhh, ne várjatok tõlem nagyobb finomságot, hisz ez a valóság, ebbe döglöttem majdnem bele! 
DE NEM FOGOK!!! )
Most már egész jólérzem magam! :)
A többi meg csak még ezután jön! ;)
Sziasztok!
