Anix

Ma már egész jól aludtam, csak egy órát császkáltam és neteztem az éjjel összesen ;) :) Bizony! Ez már nagyon jónak számít a 3-4-hez képest. Nem is zombis már annyira az ábrázatom. És sokat álmodtam is: pucolódik ki a fejem! Ezek igazi örömök!
Azt is le kell jegyeznem, hogy tegnap, tegnapelõtt már nem ment a hasam! ;) A gyomrom is alakul! Plusz egy hete nem menstruáltam már: a végén még megmaradok?!?

Ma utcát akarok horolni, gereblyézni, és behozni a hatalmas aloémat. Talicska kell hozzá! Udvarban a tûzifát összehordani egy helyre az egész kertbõl, de ehhez majd a gyerekeket is áthívom. Ugye mivel félig szétszedtünk már egy düledezõ kukoricagórét, és ledõlt eg ykis vályog melléképület, abból is lett faanyag, meg kivágtunk is egy fát, szóval fûrészelés elõtt legalább egy területen legyenek, hogy öcséim könnyebben és egyszerûbben tudják összevágni.
Szeretnék elõre besegíteni magamnak, mielõtt beáll a rossz idõ, az esõzések és a fagy, esetleg a hó. Mert akkor kint már nem lehet csinálni semmit. Persze bent is lesz tennivaló bõven a késõbbiekben, de azokat zárt ajtók mellett, dudogó kiskályha melegénél is el lehet végezni! :) Például a varrogatást: Szilva barátnõm ideígérte nekem a varrógépét egy hónapra! :)

Ma nem akarok menni sehova, csak hajtogatok, ruhákat szelektálok. Helyet keresek dolgoknak. Ide-odapakolok, rendezkedem. Hat év feleslegeit, rendetlenségét cipelem magammal, bár nagoyn sok mindent elajándékoztam, eladtam, kidobtam, feltüzeltem már. Ez már az ötödik, s reményeim szerint az UTOLSÓ lakhelyünk, most már amit odateszek valahova, az ott is maradhat. Nos, erre eddig csak lopott idõben volt lehetõségem, nem sokat haladtam. Na, majd ma! :)

Puszi Mindenkinek, szép napot!
Aki temetõbe látogat ki, nyugodt, csendes megemlékezést kívánok!

Nnna!

MA VAN A 21. HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓM A VOLT FÉRJEMMEL!!! :D :D :D

Tudom, ezt "fondos" volt megírnom... de tényleg. Örüljetek velem! :)

Mondjuk a boldogító igen után a még megnyugtatóbb a boldogító NEM kimondása volt! :P
Legszebb Kincseim elsõ gyöngye, Csabi ehhez képest tíz hónapra született! :)

Egyébként Mara barátnõm szülinapja is ma van! Isten éltessen, Drága Életem! Boldog 42.-et!

Meg boldog reformáció ünnepét minden evangélikusnak!!! :P :P :P

Valójában nagoyn le kellett volna már régen is írnom, mennyire élvezem azt a munkát, amit nyár eleje óta végzek!

Rengeteg kivetnivaló van a munkahelyemen, de semmi sincs, amit ne tudnék kezelni vagy eltûrni, vagy amin TUDATOSAN ne tudnék túllépni! Tudom, kissé bosszantom is félbolond fõnökömet, aki ÉLVEZI a galibákat, a veszekedést, sõt ha túl nag y acsend, a béke, akkor õ generál valami sz*rt, csak, hgoy valaki végre összevesszen valakin. Legalábbis dührohamban törjön ki. Mondom: õ ezt élvezi! :) A sajnos csak az az egészben, hog ynéhány kollega még mindig nincs tisztában ezzel, illetve belemegy a kisded játékaiba. Én tudom, hogy nem vagoyk szimpatikus Gáborunknak, mert engem simén csak NEM ÉRDEKEL, mit kavar, kinek akar kersztbetenni, mert tényleg nem ezek az életem legfontosabb dolgai! Ha meg ezekkel kell szembesülnöm, akkor gyorsan-frissen agyam kicsi kukájába dobom õket, aztán hajrá, gyerünk elõre! Szomorú, hogy sokan képtelenek erre, és a hülyeségein elrágódnak napokig, hetekig.

DE! Én szeretem a kinti munkát és elvagyok jól! :) Szilva, a legkedvesebb munkatársam segítõkész, aranyos, minden nap hoz az isteni fõztjeibõl, egy lekvár- és befõttelrakó mûvész, széleslátokörû, világjárt nõ. A férje, Wili, német. Nagoyn szeretem, nagyon sokat köszönhetek Neki!

Ma ex-sógorommal és Szilvikével metszettünk együtt, 7-16 óráig. Ma Sógi pukkadt le. Csak vihogok magamban, na meg hangot is adva neki, hogy egyszer mindenki eljuott erre a pontra! Nemcska én! :P Kiakasztóan gazos, elhanyagolt szõlõt próbálunk kipucolni a redvából, s jövõre teremnie is kéne... Majd meglátjuk!...

Ha silkerál, teszek fel pár "szépséges" fotót. Tényleg ne akadjatok ki az ocsmányságán.

Szóval hajrá, metszés, jövõre nem egymillió, hanem kettõ hasznot kell hoznod, kicsi szõlõ! ;) :) :)
Mindenkit puszilok!

Annyi minden van, amit nem örökítettem meg, mert nem volt idõm: Laci elszívta minden maradék energiámat, ami meg még megmaradt idõ formájában, azt mindet rá áldoztam. (Hogy megérte már!)...

Na szóval, mikor már megtörtént az a görénység és teli voltam feszkóval, a kolléganõim MINDENT MEGTETTEK, hogy ne törjek össze! :) Annyira aranyosak, tényleg! Örökké hálás lehetek nekik! És leszek is! ;)

Szóval Szilva vezette a Revfórt, mikor is megkérdezte, hogy tudunk-e sikítani? Tudunk hát!!! És akarunk is??? AKARUUUNK!
Épp a városon utaztunk keresztül, egyik szõlõbõl a másikba, ez még szüretkor volt. No ekkor apait-anyait(-nagyapait-nagyanyait-dédmamait-dédpapait) beleadva (én még az ükszülõkét is beletettem) sikítottunk hárman iszonyatos nagyot! :D :D :D Hát, ezt nem tudom leírni!!! Terápiás!!! Próbáljátok ki! Addig nyomtuk neki míg szusszanásnyi levegõ volt a tüdõnkben, teli torokból, amilyen hangosan csak tudtuk, én még a szememet is becsuktam és csak sikítottam!
Hatalmas röhögés, jókedv és derû jött utána. Persze még megismételtük vagy ötször az úton, isteni volt!!! :)
Mikor Laciék elé értünk, ez a lökött Szilva lelassított -nem gyõztem noszogatni, hogy ne égessen már be, húzzunk a francba- és lehúzta az ablakokat és ott ordítottunk Laciék elõtt! Jajjjisteneeem! :D Nagyon gáz volt egy kurva nagyot sikítani négyesben elõttük kocsiból, leengedett ablaknál, de épp olyan jólesõ is! :)

Megkönnyebbültünk és nagyokat nevettünk tankoláskor is, és egész szüret alatt. Ami egyébként egy nagy rét szélén lévõ szõlõnél volt, hatalmas nyárfák árnyákában, mezõ füvét legelészõ tehenekkel.

Ja, itt a cégnél minden nõ vagy Aranka vagy Pirike... :)

A sikítós terápiát mindenkinek javaslom, szeretettel! Nagyon jó, a megfelelõ emberek társaságában pedig egyenesen tökéletes! :)

Gyûlölöm, amikor egyesek azon igyekeznek, hogy belefojtsák az emberbe a természetszerûleg feltörõ érzéseket.

Mikor Anyu meghalt 11 éves voltam. TIZENEGY!!!!!! És NEM SÍRHATTAM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! MERT én vagyok a legnagyobb!...................... "A nagykislányok nem sírnak, Anix!" Sosem fogom ezt elfelejteni Zsuzsikának, aki ezt mondta a hajnalon, amikor döbbent ürességben az elsõ szobában sírtunk: tesók, mamánk, Erzsi nénénk, mert Anyu hajnal fél 4-kor a szobánkban összeesett és meghalt. Kilenc gyerek sírt. Mikor én is zokogni kezdtem, csak annyit mondott, hogy a nagylányok nem sírnak!!!

Mostanság Laci miatt sírok, inkább szenvedek "csak" pár napja, de kutyául. Nem kívánom senkinek.
Akkor sem kisebb és viselhetõbb ez a kín, ha tudom, hogy rohadék módon bánt el velem. akkor sem, ha tudom most már mekkora színjátékot nyomott le nekem, és hog ykettõs életet élt: nem csoda, hogy két-két és fél hónap alatt látványosan ment össze. Nyilván a maradék lelkiismerete bántotta. Vagy ki tudja? Sajnos a mocskos tények tudata MELLETT kiborultam. Most már ott tartok és hozzáteszem NEM AKROM, hogy egy hónapja megy a hasam, munkahelyen nem gyõzök rohangálni, egy hete kábé fáj a gyomrom, szúr a szívem és két-három óránál többet nem tudok aludni. Az elmúlt öt hétben háromszor megjött. :( Éjjelente mászkálok, gondolkodom, létezem csak mint valami kísértet.

Hát ez van: és ma is kaptam sms-t egy ismerõsömtõl, hogy miért nem veszem fel a telefont -baj van vele. Írtam, hogy nincs, de a napközbeni fizikai munkától fáradt vagyok, mikor hívott még épp fõztem mert itt vacsiztak a gyerekek (attól, hogy Laci elhagyott, még az élet nem állt meg) és ne haragudjon, de belbetegedtem a Lacis ügybe, és nincs kedvem beszélgetni, ne haragudjon meg rám!... Valószínû rosszulesett neki... Akkopr sinc skedvem duruzsolni akárkivel a legnagoybb nyomoromról, mert épp feléledt a lelkiismerete és eszébe jutott, hogy sajnálóleg felhívjon kicsit...
Nem kell sajnálni!

És akkor sírok, amikor akarok!!! Amikor kikívánkozik! És nem mondja meg nekem senki, hogy egy ilyen ócska és szar ember miatt ki szabad-e borulni vagy sem?
Majd elmúlik minden, majd túlleszek rajta, egyszer. De lehet, hogy soha!
Lehet, hogy soha sem lehet feldolgozni olyan tényeket, mint az, hogy aki mellett elképzeltem a jövõmet, róla egyszercsak nagy váratlanul kiderül, hogy nem is létezik! Hogy egy más ember, egy idegen lény!

Milyen fura ez az egész!
Nem tudok továbblépni...

Folyton Lacira gondolok, Õ jár a fejemben. Örülök, amikor a nehéz fizikai munka közben néha már eltelik akár egy-két óra is, hogy nem jut eszembe...
Szeretem, mint ahogy mindig is szerettem, teljes szívbõl, lángolóan, elkötelezetten! Egy életre. Egy életre megszerettem.
Nem tudom, miért van ez? Nem tudom!
És azt sem -de már nem is kutatom az okát- hogy miért van az, hogy az ember igazán szeret valakit, õt pedig nem szeretik viszont ugyanúgy. Hm?... *vállatvon*

Ismerkedhetnék. Lehetne. De nem érdekel! Az eszemet tudom irányítani, az érzelmeimet nem! Hozzá húznak, minden Hozzá húz...
Fáj Érte a lelkem, megszoktam mindenét: minden porcikáját: a puha, hosszú ujjait, szép kezét; a magasságát, a vékonyságát, a nagy füleit, a kopaszodó fejét, a bazilika kilincs orrát, a szemüveges tekintetét, a csodaszép száját, a puha csókjait, a pótolhatatlan puszikáit, ahogy fogta a kezem, ahog yölelt, ahogy szundikáltunk egymáshoz bújva, a nevetését, ahogy megnyalta a száját, ahogy kezébe vette a fekete cicánkat, ahogy... mindent!

/Várom a köveket! :P :)/

Olvasom Petõfit (utolsó versszakot lehagytam most) és kimarják ezek a csodás gondolatok a lelkem maradék, vékony fátyoldarabjait is... 
Annyira szerettem, annyira szeretem! :(

Jobban vagyok! :)

Hétvégén kétszer összafutottam öt-öt percre Tökfejjel, s ez felkavart, de legalább egy dologgal elõrébb jutottam.
Jó volt látni, találkozni vele, mert -lehet hülyeség, de- MEGNYUGODTAM!!! És igen: azt is jó volt látni, hogy bekönnyesednek a szemei.... Jó volt látni, hogy felzaklatódik, de PLSZ, nem én b*sztam el a dolgokat, én végig EGYENES voltam...

Szóval mára (mostanra) úgy vagyok, hogy egész jól vagyok!!! :) Asszem végre felfogtam, hogy Laci a kapcsolatunk 80%-át végighazudta-képmutatóskodta, így, hogy végre tudatosul ez bennem, könnyebb túltenni magam az egészen. Nem, még nem vagoyk túl, nem klafa a lelkem, nem mondom, hogy szombaton nem fogom megint a pokol mélyén érezni magam, de már jobb ma is! Lehet, hogy csak két hajszálnyival, de jobb! :)

Tudom, már tök uncsi, de sokan imádkoznak értem, és el sem tudom mondani mekkora erõ ez, milyen hatalmas segítség ez, nincsenek tonnák a lelkemen, és tudom, hogy ezt a kapcsolatot nem fogom évekig gyászolni!!!

Ma megbeszéltük a Lányokkal, hogy hétvégén bulizni megyünk, és én már alig várom a táncos mulatságot!!! :) Mindent bele fogunk adni. Még ma átmosom málnavörössel a hajam, mert ez a vörös festés nekem valahogy nem jön össze... Még a festék is fakul a hajamon, és bármit teszek ez (a makacs hajam) fogja magát és belilul. De nem hagyom magam!!! Akkor is vörös lesz! :D :P

Mitagadás ma nagyon szépnek látom magam! És csinosnak, és kellmesnek, meg minden! Jó nõ vagyok, kedves, aranyos, kissé boszorka, és egyre önzõbb -leszek- de imádnivaló, sõt dögös és... VÖRÖS!!! Na! :D Szóval majdcsak kialakukunk: én meg az önbizalmam! ;)

Pussz Mindenkinek!

Mégis csak jók az én tesóim...

Még a végén újra megszeretem õket! :)
A nagynéném az tuti, hogy 71 éves fejjel, fél év alatt annyit változott, jó irányba, hogy sokan évtizedek alatt sem!

Valahogy leolvadtak a jégcsapok a szívérõl -az infarktus után?- és engem is szeretni kényszerít, mármint a tesóimat, hogy engem. Értitek... :D

Ma bevágódtak hozzám fát vágni. Vagy két óra hosszán keresztül ment két Stihl, Tündi Tamással darabolt, Oli adogatta kéz alá, Csaba meg Misivel. Pici Miska meg jött-ment a kertben :) Én meg hordtam be, néha adogattam nekik. Erzsi mama a meggyfácska alatt ült a kockás pléddel leterített padon. Összefûzött kézzel, elégedett mosollyal az arcán. Nézte az Õ kis szorgos gyerekeit! ;)

Hát hmmmm :) :) :) Most legalább két hónapig nincs gondom a tûzifára! Rólunk is leolvadhat végre a jég! :)

Melegséget mindenkinek! Pííísz van. Világbéke!