Mire végre Marcika (az alsó szomszédék édes pici fiacskája) elérte volna azt a kort, hogy nem bõgi át az éjszakát, illetve nem sikít fel az éj leple alatt vagy háromszor úgy, hogy álmomból riadva frászt kapok -na addigra fogták magukat és jól elköltöztek!!!

Neeem, nem hiányoznak! Csak milyen már??? Nem? Végigszenvedtem az életük elmúlt egy évét, sokszor gondolva magamban azt, hogy b*sssza meg, én négy gyerekkel éjszakáztam, sose bírtam, mindig kiborultam 4-5 hónap alatt az alvatlanságtól, ÖTÖDIK GYEREKKEL NEM AAKAROOK ÉJSZAKÁZNI!!! Pláne úgy, hogy nem a sajátom.....

Fél évig (tavaly januártól, amióta itt lakunk) nem volt egy éjszakám se, amikor ne riadtam volna az éjjel közepén és kora hajnalban Marcika sikítozós-hisztis üvöltésére. Nem, ez nem sírás volt: halálfélelemben való visítás A hetediktõl tizedikig tartó hónapokban az a rémísztõ gyereksikoly áttevõdött egy alkalomra, per éjszaka, legfõképp a kora reggeli órákra, 4-5 tájékára. Ilyet még nem hallottam!
Az utóbbi egy hónapban keveset hallottam õket, sõt szinte egyáltalán! Õszintén szólva nem hiányzott a szombat reggeli fél 5-ös ébresztés bõgéssel. Gondoltam: na végre, kinõtte!

Erre nem; tegnap hallottam, hogy elköltöznek! Mire élveztem volna Marcika társaságát, és nem kellett volna frászolnom, nehogy én ébresszem fel azzal, hogy hajnalban mosok, vagy késõ este zenét hallgatok, erre elhúzzák a csíkot... :D
Nah, ennyit az én szerencsémrõl! :D