Nem tudnám kifejezõbben leírni a lelkiállapotomat...
Tegnap feltöltõdtem Icuéknál, Antal volt a prédikátor, aki egy nagy céget vezet egyébként -na nem mintha ez lenne a leglényegesebb- de kiemelkedõen okos ember! És én szeretem az okos embereket! :P Szeretek olyanok társaságában lenni akik mûveltek, akik igényesek a tények kutatásában, és a realitás talaján állnak. Mindezek mellé még van bennük egy jó adag empátia és szeretet is a másik ember felé. Antal ilyen. Icu és Pityu, a férje is. Meg többségében azok a kedves barátaim, akikkel össze szoktunk jönni. (legközelebb a paksi atomerõmûbõl jön egy nagy koponya, aki atomfizikus, mellesleg a filozófiatudományok doktora, és kajak-kenu bajnok ;)) Mercit feltétlen viszem, mert újabban optika és kvantumfizika az, ami érdekli! :D
Igen izgalmas volt a téma, füleltem!
Ebéd után atomfizika és a létez(het)õ dimenziók száma is szóba került, Albert Einsteinnel együtt, aki felállította asz Isten képletét! :O Aztán visszavonta halála elõtt (mint Darwin a tanait) de a vicc az egészben, hogy Einstein halála után fél tucat tudós bizonyította már az elmélet helyességét! 
Beszélettünk az érzelmekrõl meg agondolkodásról is, fõleg arról, hogy az érzelmeket mindig kontroll alá kell venni, s csak aztán szabadjára engedni õket. A szívbõl az agyba háromszor annyi idegpálya fut, mint az agyból a szívbe, ami azt jelenti, hogy a szívbõl jövõ érzelmeket HÁROMSZOR annyira meg kell vizsgálnunk, és ha kell, megregulázni õket, mint ahányszor szükséges egy jó döntésünk mellett felülvizsgálni az érzelmeinket.
Meg fogom venni az antalék által nemrég kiadott könyvet, a "Gondolkodás elfelejtett mûvészetét"! Nagyon kíváncsi vagyok rá!
Délután sokat énekeltünk Ildikó vezetésével, aki egyébként szolfézs és énektanár. Megkérdezte melyik szólamot szoktam énekelni? 
Szoktam? Nyehehe... És melyiket? Mondjuk a repedt fazék vagy a döglött varjú, mondjuk ezeket! :D Aztán kiderítettük, hogy jó leszek szopránnak. Is. A lényeg az, hogy Ildikóval együtt énekeltem. Vagyis no... Nyekeregtem, de nagyon jólesett! :) Négy szólamban trilláztunk! ;)
Feltöltõdtem.
Az éjszakám katasztrófa volt, félig beledöglöttem megint a lelkinyomoromba, Lacin agyaltam (nem, nem akarom, csak egyszerûen kínoz még sokszor, és mindig más dolgok jutnak eszembe, szerettem, imádtam, és néha még rámtör, hogy nem tudom felfogni, miért.miért.miért tette ezt???
) rémes hangulatban, kínlódva ébredtem, 8-kor alig tudtam kimászni az ágyból...
Margó barátnõm hívott és diskuráltunk sokat mindenfélérõl, velem kapcsolatban annyit állapított meg, hogy Laci valószínû korábban annyira primitív kapcsolatokban volt benne, hogy nem tudott mit kezdeni azzal, amiben velem volt. Nem tudta hova tenni a jót, a törõdést, a család lehetõségét, a ragaszkodást, s felelõsséget válllani sem kellett még neki soha, valószínû ezért választotta a könnyû utat. Nem tudott mit kezdeni a jóval! (Igen, egyszer mondt ais, hog yneki olyan fura, hogy valaki így ragaszkodik hozzá... Ez még régebben volt.) Margó azt mondta szeretné, ha már vége lenne! A szenvedéseimnek! ÉN IS!!!!!!!
Volt vagy fél 10 mire kezdtem emberré válni, ami eléggé katasztrofális idõpont nekem, mert ebédet kellett volna fõznöm 11-ig, mert akkorra meg ide mentünk az evangélikus imaházba kötelezõen ajánlott istentiszteletre a nagy családdal, mert mivel öcsémnek most volt aszülinapja, és hát a mi családunk a halottjait nagyra tartja. A gond csak az, hogy az élõket nem veszi semmibe... Na mindegy. Nem volt kedvem megjátszani magam, hullára nem érdekelt. Ehhez képest a pap elkezdett cseverészni velem, a legizébb öcséim megpuszilgattak, Tünde húgom belémkarolt, úgy sétáltunk Erzsi mamához... Erzsi mama meg sült krumplival, sült csirkévéel, igazi kólával, kávéval meg sörrel várt minket, meg sütivel! Betojás!!! :O
Jah és istentiszti elõtt még be is festettem a hajam! Burgundi vörösre, ami szerintem fekete pdlizsán lett, de hát ugye szinte mindegy mi van a festékes dobozra fényképezve! :D Már nem is érdekel, csak ne legyen lila mint kezdetben, a töve ne legyen fehér aszt jónapot!
Hazérve befejeztem az ebédet, és gyerekeim átjöttek enni, mert Albert ma költözik vissza Szegedre -szerintem már úton is vannak- és el akartam köszönni tõle.
Csabim szakított Dorinával, így a fél vállam már teli van sírva, de majd szépen váltogatjuk az oldalakat.
Holnap meló, amit nem várok, de... már az sem érdekel, jöjjön aminek jönnie kell, szerintem elõbb- utóbb leosztom kolleginát a többiek elõtt, s a bunkócska másikat meg megkérem a jó illem betartására, ha nem szelidülnek meg de azonnal! :P :D
Egyébként pénteken nagyon mosolyogtam magamban, mert valahog ymindenki visszatalált a ranglétra azon fokára, ahol neki van a helye, mivel már aznap bejött dolgozni az irodavaezetõ is, aki két hétig szabin volt! ;) Úgy érzem, helyre fog állni ott a rend! 
Nem is tudom mire várok? Csak azt szeretném, ha naponta meglenne mindenem, ami kell, ami szükséges, hogy ne valljak szégyent a munkámban, a gyerekeim szeressenek, és legyen egészségem! Már ez a sok minden is ajándék lenne, a többi meg kész csoda!
Már nincs bennem semmi, de azért bízom még!
