Tudjátok, írogattam róla, hogy a Terike néni kontra Gyermekeim találkozó annyira nem akar összejönni, valahogy sehogysem állnak össze úgy a csillagok, hogy mindenkinek jó legyen, és végre megismerhessék egymást. Arra is rájöttem, hogy néha hagyni kell a dolgokat. Meg hagyni maguktól megoldódni. (Késõn érek, igaz? :P) Szóval miközben vasárnap reggel Lackóéknál reggelizgetek, megkérdezte Anyukája, hogy a Karácsony hogy szokott nálunk lenni? Mondtam neki, hogy én is kérdeztem már Lacit, hogy náluk hogy szokott lenni?
Mondta, hogy Szenteste együtt meg fadíszítés, stb. Erre rá kellett kontráznom, hogy jaj, az nálunk úgy van. hogy a családi házban összejön a nyolc tesó férjestül-feleségestül, gyerekestül, s ezt szoktuk kérni, hogy ez hadd legyen a miénk. Többi nap nem kötött. Azt mondja jó, legyen úgy, ahog ymindenkinek jó!
És hívom-e a yerekeimet magamhoz ebédre? Mondtam, hogy sajnos az idén nem lesz semmi extra, mert a ház miatt kiköltekeztem nagyon...
Mosgat. Eltelt pár perc.
"Akkor én hívlak benneteket elsõ napra ebédre. Gyertek el mindnyájan, Gyere el a gyerekekkel együtt!" :) :) :)
Nagyon örültem! :) Csodás érzés volt egy kezdeményezés részének lenni, s ne nekem kellett végre az életben elébe menni valaminek sokadszorra is.
Köszöntem, és ígértem magunkat. Naná!!! :D
Jó érzés az egész, skacaim is örültek nek! Velük is átbeszéltük a Karit ki hova megy, mikor?...
Mi meg már valószínû az új házban leszünk akkor. (???) *hhhhhh* Alig várom!
Pici is, csúnya is, az udvar csupa rendetlenség, a melléképület és a gang csupa szutyok, DEEE A MIÉÉÉÉNK! :D
Puszi Mindenkinek! Na és boldogság!!! :)
