Nagyon nehezen váltam el.
NÉGY GYERMEKÜNK SZÜLETETT, kiket imádtam, büszkén és teljes odaadással neveltem.
Új házat építettünk az én terveim alapján.
Új autót vettünk. (Nekem már 17 évesen volt jogsim!)
Hatalmas kertet mûveltem, veteményest és kukoricást, az udvar virágokkal teli.
Aktív, vendégszeretõ életet éltünk, vagy inkább éltem, a férjem nem volt aktív.
Nyolc külföldi országban jártam, ebbõl hétben még lányfejjel.
Gerinctornát oktattam hosszú évekig plusz bevételi forrásnak.
Szerkesztõként dolgoztam egy újságnál, késõbb egy fegyverboltban, ahol sörétes puskára, golyós puskára, maroklõfegyverekre vizsgát tettem, majd vért izzadva megszereztem a lõfegyver-kereskedõi végzettséget is.
Ezekután egy speciális tantervû iskolában alkalmaztak pedagógus-asszisztensként (mert eredetileg tanár lennék, amit megjegyzem szín kitûnõvel végeztem el két gyerek mellett) s bizonyára láttak bennem fantáziát (én nem tudom) mert pár hónap ottani munka után a kidõlt iskolatitkár székébe ültettek, s míg fel nem gyógyult -nyolc hónapig- én vittem a munkáját.
Most egy családi napköziben dolgozom, mint gondozónõ, illetve mint napközis tanár.
Hogy milyen feleség voltam? Most már nem tudom, de Isten és emberek elõtt kijelenthetem bátran, hogy teljes szívvel tettem a dolgom, õszintén, naívan, hûségesen, hatalmas energiával, csupa-csupa szeretetbõl.
Tiszta szívbõl szerettem a férjemet.
Õ engem nem!
Semmit sem kaptam vissza az érzelmeimbõl, az odaadásomból.
Amikor teljesen kiégtem már a hosszú évek alatt a szeretetlenségétõl (meg mikor már naponta gyötört a gyerkek elõtt, elszedte a pénzem, alázott ahogy tudott éveken át, leköpött, megvert, megerõszakolt rendszeresen) beadtam a válókeresetet nagy bûntudat mellett.
Szabad ezt? Isten elõtt? A gyerekeimmel megtehetem? Milyen sorsuk lesz?
Jaj, hogy nekem milyen lesz? Én megleszek, nem vagyok fontos! Persze az eszembe sem jutott, hogy nem én maradok a házban, ami az én telkemen épült, az én öcséim segítségével, nem enyém lesz a kocsi, nem én nevelem a gyerekeim!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ki gondolt menekülõs-szökõs költözködésre, a gyerekeim elvesztésére, arra, hogy kétszer kell majd megjelennünk igazságügyi pszichológus szakértõ elõtt, hogy bizonyítsa nem vagyok normális és gyereknevelésre alkalmatlan személyiség vagyok. (Megjegyzem nem sikerült, sõt a második menetben majdnem vsszanyalt a fagyi neki) Kinek jutott eszébe, hogy végül mindent és mindenkit elvesz tõlem????
Mert végül majdnem mindent és mindenkit elvett.
Furdallt a lelkiismeret, évekig. Miért nem tudtam megbocsátani neki? Többet kellett volna tûrnöm!
Elváltunk.
Évek alatt.
Három év alatt négyszer költöztünk, háromszor egyik napról a másikra. Most is albérletben élünk még.
Lenullázódtam anyagilag, az idegeim egy idõben majdnem felmondták a szolgálatot.
MINDENT TÚLÉLTEM!!!! Istennel.
Tegnap megtudtam, hogy csaba már AKKOR megcsalt fûvel-fával, amikor még "jól" voltunk...
Agancsaim nõttek tegnap este. Éreztem, ahogy szarvaskoponyámból bazi nagy szarukorona nõ, jó sok elágazással, csoda, hogy akkoriban nem tört le a fejem, mikor éppen hordtam õket!....................................................................
