Jobban vagyok sokkal, ami köszönhetõ a Jóisten kegyelmének elsõsorban, aztán kedves barátaimnak, akik kedvesek és figyelmesek velem, s ha csak pár mondatra is jutott idõ velük, de aggódásuknak és annak adtak hangot, hogy velem éreznek! Nagyon köszönöm nekik! :)

Aztán köszönhetõ annak is, hogy Gyerekeim velem vannak, bár néha annyira elviselhetetlenek tudnak lenni! Kis gonosz dögök! Csabim például spotot ûz a kicsinálásomból. Na szóval, nem egyszerû! De aztán, mikor szombat délután elolvasta egy füzetlapon egy kis írásomat a halálról, akkor tök tréfásan, de aggódva bekajabált utánam a szobába, hogy "MI VAN VELED??? HA? ANYA! MI VAN VELED???" Bejött utánam a gyerekszobába és a nyakamba borulva átölelt, és ringatva ölelgetett percekig. Tudom, hogy pityergett titokban, nekem is folytak a könnyeim. Csak annyit mondtam, hogy most nem vagyok túl jól, de majd elmúlik, és leszek jobban is!
Nagyon drága volt, az ilyen pillanatokat sorsfordítónak tartom! az, akinek ez nem adatik meg az életében, lehet, hogy kihullik a sorból... Én el tudom képzelni sajnos.

Aztán nem beszélve Lackómról: annyira de annyira édes velem, jó hozzám, olvad tõlem, de én is tõle! :) Puha szerelem annyira jó, csak reméltem, de valójában nem is hittem, hogy meg fog még nekem adatni... Roppant hálás vagyok érte! ÉÉÉrte! :) Kincsem. Lelkem! :) Nagyon szeretem!

Tegnap este végigvihogtuk az együttlétünket! :D Marhácskával... :) Olyan idétlen. Más elszaladna a hülyeségemtõl, õ meg még rátromfol, és az én szám marad tátva, hogy ilyen hülye hogy lehet valaki: nálam is lükébb??? :O :D Lehet, Õ az! Már az elején is mondta, hogy tetszik neki a humorom! És a szerelmi vallomásában is benne foglaltatott, hogy imádja, hogy ilyen bolondos vagyok! ;)
Ment el, és akkor már eléggé trüsszögtem, asszem megfáztam, sokat fújtam az orrom. Lefele menet elõehajolva bemutatta hogyan csapták ki a régi öreg tót atyafik a zöld cuccot a földre Vinyogva röhögtem, s kérleltem, hogy hagyja már abba, meg egyébként sincs a közelben szõlõlevél, amibe törölhetném... :D
Hát ilyen romantkus hangulatban válltunk el, alig tudtam búcsúpuszit adni neki, mert mindketen röhögtünk. Így ment el dolgozni... :) Hm. Hát... *idétlen vigyorral vállatvon*