Mikor elköszöntünk Erzsi mamától és megköszöntük neki a vendéglátást, Laci is megpuszilta búcsúzásképpen. Mi egy ilyen mindigpuszilkodós család vagyunk egyébként! :)
Na, szóval ekkor, mit sem sejtve és az alap illendõség szabályiból kiindulva, persze puszta egyszerû és természetes szeretettõl vezérelve, Erzsi mama annyit mondott Lackónak, hogy "Üdvözlöm az anyukádat!" (Persze ismeretlenül, de ez egy ilyen kedvesség, nem?) "Köszönöm, átadom neki!" -volt a válasz.
Csak mosolyogtam magamban, meg persze egy pillanatot fortyogtam is, hogy "anyuka" asse tudja, hogy a világon vagyok. Laci mondjuk a múltkor azt mondta, hogy a húga ezer százalék, hogy már mindent elmesélt, és feltételezi -az anyjából kiindulva- hogy már mindenkit körbetelefonált, hogy ki lehetek? :D
Na mindegy. Anyuka konkrétan még nem kérdezett tõle semmit, Laci meg nem mesélt. Eleinte még zavart, de már tudom, vagy inkább érzem, hogy nem baj, talán inkább még jó is mindenféle szempontból ez a lassú, "majdkiderül" tempó! :) Egyrészt nem tudom, mi van a háttérben, másrészt hadd legyen csak anyuka kíváncsi, és AKARJON megismerni. Halljon csak mástól ezt azt! Biztos fognak neki mesélni hetet-havat, a válásomról meg vadregényeket fog hallani. Nem zavar! :) Ha majd AKAR, megismer. Megismerhet! :)
Mondom az utcán Lacinak, hogy "én is üdvözlöm az anyukádat!" :) Persze volt ebben némi irónia is, jól meg is értette. Azt mondja: "Átadom! Ja, képzeld, anyu kérdezett ma: hova mész? Mondom a barátnõm nevelõanyukájának lesz a születésnapja. És hol? Erdõalján. Akkor jó." :D Mosolyogtam. :)
Anyuka érdeklõdik! ;) A verkli beindult, már csak idõ kérdése minden!!! :)
Sok türelmet kívánok magamnak is, meg nektek is mindenhez!!! :)
