Illetve be! :D
Drága kisfiam, Albert az este/éjjel a tón volt három barátjával. Nagyon jól érezték magukat, éjfélkor már a közelben hintáztak egy játszin, idézem: "Józsival megvitatjuk az élet nagy dolgait!" Rendben! :)
Reggel, munkába indulás elõtt még felírtam neki pár elvégzendõ feladatot, s félálomban belesusogtam az álmos fülecskéjébe, hogy ezt meg azt meg kéne csinálni. Megígérte, hogy minden kész lesz, mire hazaérek. Cetli az asztalon, a biztonság kedvéért. :P Pénz a konyhapulton.
Délelõtt beszéltünk is kétszer, hogy valamit hogyan gondoltam, végezte a dolgát. Fél egykor ismét hívott, hogy kész van mindennel, már csak a városba kéne kimennie arra a két helyre, amit felírtam, de "Anya, bezártál!" Upsz és jáááájjjj -tényleg! :D "Ez így belülrõl nem annyira vicces ám! :) Mondtam neki, hogy nem nevetek, hanem vinnyogok tehetetlenségemben...
Egy megoldás van: Csabit meg kell kérni, hogy bringázzon be otthonról (5 km) és hozza a kulcsát.
De nem is! Épp ebédidõ van: a szomszédasszony ebédelni van otthon, minnyá felhívom, mert "jó szokásomhoz" híven remélhetõleg egy kulcs most is ott van a lábtörlõ alatt! ;)
Így is volt: Ildikó, a szomszédasszony kérésemre (nagy mosolyogva) átballagott mihozzánkig (3 m) és kiszabadította az én édes Arany Maszatomat! :D
No komment....................... :D