Egyszerûen nem tudok nem Rá gondolni!...
Olyan megkönnyebbülés a kedves arcára rápillantani. Nézni a visszafogott mosolyát, az értelmes, szép szemeit, a báját.
Tudva, hogy milyen kedves (ha csak nem sértõdik meg azon, ha azt mondom, hogy csak a majmok mutogatnak! :D)
Igen, tudom: tömény szeretethiányom van, ezért is álmodom ennyit róla. Nagyon szeretném a fejem odahajtani valaki vállára, akirõl tudom, hogy neki is pont akkora boldogság átkarolnia engem, mint nekem õt. Szeretném, ha megcirógatná a hajam, adna az arcomra vagy a homlokomra egy puszit, és rám mosolyogna! Ha hiányolna, ha várna. Ha a munkás nap után én jutnék eszébe, mint egy mentsvár, akihez haza lehet jönni! Ha megnyugtatná a gondolat, hogy vagyok neki. Szeretnék pótolhatatlan lenni (valaki) számára. Az egyetlen, akinél nincs jobb, nincs szebb, kedvesebb, drágább, féltenivalóbb...
Nem, nem közlöm Vele ezeket, minek tudja? Ha majd tudnia kell, fogja tudni. egyszerûen csak jó Rá gondolni. Megnézem a képét és megnyugszom! :) Mosolygok. Olyan kedvesen-csendesen jó érzés. Olyan reménytelenül jó...
Arra gondolni, hogy ülünk az ágyon egymás mellett, a fejem a vállára hajtom, õ magához ölel, cirógatja a kezem, é beszélgetünk, néha nevetünk, mint a nyolcvanéves házaspár. M is úgy, mintha mindig is ismertük volna egymást, és minha sosem lettünk volna egymás nélkül.
