Lécci mondja meg nekem valaki, hogy miért kell vagy húszféle ételt felszolgálni egyetlen születésnapi ebéden?????? :)  :P

Most majd' kidurranok!!! Úgy érzem, legalább hetven kilométert kéne gyalogolnom ahhoz, hogy legalább egy picit könnyebbedjen a gyomrom... Annyit meg ugye nem fogok, max 70 métert, itt benn a lakásban (miközben kivagyok, mint a liba, mert a víz is folyik rólam, meg szinte a hájaimat is hallom sisteregni). A kalóriák tehát maradnak, mi több: jól be is épülnek! :D
És minderrõl Zsolti meg Móni tehet!!! Hibáztatom is õket ezért!!! :D  :D  :D
(A pszichológia azt mondja, hogy egy hibást mindig, minden körülmények között találni kell! No, akkor én milyen ügyes vagyok: rögtön kettõt is találtam! :D )

A gyerekek (akik ma csak hatan voltak a kilencbõl) hintáztak, csúzdáztak, trambulinon ugráltak -órákon keresztül- és rohangáltak hozzánk, majd újból eltûntek a fenyõk mögött. Mi meg békésen ücsörögtünk, eszegettünk és nyúztuk egymás agyát, míg az ifjabb generáció, az unakatesóhad játszott. :) Nagyon jól éreztük magunkat Öcsiéknél, finom volt az ebéd-uzsonna-nasi-vacsora-nasi... és jól elbeszélgettünk. Tündi jött át értünk, az új avutójukkal. Hazafele kimentünk a temetõbe is Atihoz... Erzsi mama hozott egy nagy csokor mélybordó õszirózsát a sírjára...

Szép napunk volt! :)