Az élet elkerülhetetlen kártyajátékai. :))

Csatlakozom az elõttem szólóhoz. Hát valószínûleg az esti bejegyzésedet ez az élmény szülte meg. Amúgy észrevettem hogy az utolsó 4 bejegyzésed e körül a téma körül forog. Mármint nem a lányodról, hanem a párkapcsolatról. Ez persze nem baj, csak szerintem kicsit próbálj más témára koncentrálni. Nem azt akarom befolyásolni hogy mit írsz le hisz az nem én a dolgom amúgy is szívesen olvasom, de ha másra figyelsz talán nem húzza le annyira a kedvedet a férfinélküliséged. Tévedek?

Cukor vagy! :) Ha tudnád mennyi mindenre (és mindenkire) kell figyelnem egy nap! :P Ezer kérdés, munka, feladat, család, barátok, rokonok, megszervezendõk, most pl. egy szakmai programot kell írnom újra, és ha meg piszkosul unatkozom, akkor nekiláthatok pakolni, mert költözés óta még mindig van ezernyi dobozom és zsákom -bontatlanul :( Tehát nem mindig ezen morfondírozom... de most nagyon leült a lelkemben/re ez az egész! 39 éves vagyok, és négy éve egyedül. :( NÉÉÉGY ÉVE! És tudod, nem vigasztal, hogy más is van ezzel így. Se az öreglányok sztorijai nem dobnak fel! El vagyok kenõdve! :( Hahó, Világegyetem, jöjjön értem az én Hercegem! Jóóó? Kérem! :( Szomorú vagyok. Asszem még így is marad ez egy kis ideig. :( De minden szavad köszönöm! :)

Kisanyuka: igen, a Leánykám elkezdett kártyázni! :) Remélem jó lapot dobott neki az Élet! :)