Anix

Tegnap megcsókolt valaki! :) :) :)

Még azóta is mosolygok, az arcom kisimult, a lelkemben valami extra furcsa bizsergés.
Felejthetetlen... :)
Nem terveztem, jött aminek jönnie kellett, de ilyet már ezer éve nem éreztem!
Ó, Istenem, micsoda csodás dolog a csók!

Hozzám ért a puha ajka egy puszira, aztán még egyre és még egyre, mert nem tudta megállni, hogy ne puszilgasson. Aztán csókba olvadt közös vágyunk :) :)
De milyenbe... Mennyei volt: puha és olvasztó és kívánós és erõs és lágy és vágyébresztõ. Kívánt engem, én pedig teljesen felvillanyozódtam... :)

Évek óta nem éreztem ilyet -ami szomorú- de ez kellett, hogy még világosabban lássak. Látok! :) ÉS ÉRZEK! :) Akarom!

Túl vagyunk a mûtéten, a négynapos szekszárdi tartózkodáson, én azon, hog ykórházi csöves lett belõlem, s aami (aki) a legfontosabb, a Lányom a mûtéten! :)

Nagoyn megviselte, s lelkierõm nincs részletesen beszámolni, talán majd egyszer... Borzasztó volt látnom az elõkészületeket, az édes-drága, kedélyes elsõ napot végigélni a ricinusig, s azon túl, majd a másnapi beöntést meg bódítást és infúziókat... aztán végignézni hogyan fekszik fel saját maga teljesen pucéran a mûtõágyra, hogy húznak rá hajfogó hálót és takarják le zöld lepedõvel. S a Kicsi Kincsem mosolyogva megszólal a drámai pillanatokban, hogy "Anya csinálsz rólam egy utolsó képet?"
Anya gyorsan javít: "Mármint mûtét elõtt utolsót"

A mûtõajtóig kísérhettem -levakarhatatlan voltam- s tûkön ülve vártam, hogy kitolják. Ott voltam az elsõ, félig éber pillanatában is, végig. Mindenben.

Most már jól van :)

Holnap varratszedésre megyünk.
(Én nyúzott vagyok és holtfáradt, a hajnali, legtöbbször 5 órai kelésektõl, a pihenõ nélkül végigszaladt, végig szolgált napoktól, az ottani helytállástól és az itthonitól. Még én fürdetem, és jönnek a látogatók, néha már úg yérzem nagyobb a tömeg nálunk mint a busójáráson... Kicsit elegem van, bevallom, de kitartás van, minden megoldódik: ma fõnökasszonynál is jártam, és a két nagynénmmel szõlõt is iskoláztunk fõzés közben, és a többi...)

Szeretem a Jóistent, mert erõt ad mindenhez. A mûtét alatt is azt érezhettük, hogy a tenyerén hordoz bennünket. Nem vidám az életem, sõt... De valahogy mindig továbbgördül. 

Most akkor megfürdetem Mercit.

Sziasztok! Szép estét :) 

Ma ismét megjártuk Szekszárdot, voltunk laborban és altató orvosnál.

Mit mondjak?! Ennyi erõvel én is lehetnék, ha a tõle kapott információk alapján lehetne valakibõl aneszteziológus...

Mikor Albertnek szedték ki az orrmanduláit, akkor elõtte a cukker-mukker orvos negyed óráig mesélt az egész mibenlétérõl, vigasztalt, hog yne aggódjak, hogy semmi baj nem lesz, így meg úgy fogják csinálni. Elmagyarázta, hogy csekény ezrelékben soha nem ébred fel a gyerek altatásból, errõl tudnom kell, ezért kell nyilatkoznom. De azoknál a gyerkõcöknél szokott lenni más baj is, én ne aggódjak, minden rendben lesz, s aláírtam a beleegyezést. Azt is elmesélte, hogy hogyan hozzák ki a gyermeket a mûtõbõl, s a végén mosolyogva megrázta a kezem.

Ez a fickó, miután másfél órás késéssel lecsorgott a rendelésre -szóval hapsi- Szép Gabiella álnéven (õ rendelt ma :D) az orrunk alá dugta a két papírt, amire korábban a nagyothalló, öreg asszisztensnõ felgépelte az adatokat, s mi két helyen aláírtuk.

Megkérdezte Mercitõl, hogy:
-Nátha van?
-Nincs!
-Akkor egy hétig ne is legyen! -Viszlááát!

Nos, ennyivel lettünk "okosabbak" :D
Kész vagyok... Már bõgtem is, és totál depresszióba vagyok süllyedve. Azt hiszem most jött ki rajtam ez az egész, meg még ugye más is van a tarsolyban, de NEM AKAROK rajta gondolkodni...

Puszi Mindenkinek!

Délig dolgoztam ma. Kellett az idõ a készülõdéshez.

Délben Albertom várt a Végrehajtó elõtt, s elmentünk neki tavaszi dzsekit venni. Kisfelnõtt emberrel vásárolni... Ha nincs az embernek humorérzéke, ne is induljon Ilyen korú csenevésszel sehova! Végül megvettünk Neki, amit elsõre kiválasztott, nekem nem annyira tetszik, de természetesen azt válassza, mit Õ szívesen hord.
Ezután elsétáltunk a közelbe, egy csodás helyre elebédelni. Ettünk egy nagyon finom menüt! :)

Aztán átültünk a cukiba sütizni, én egy cappuccinót is ittam. Kisvártatva megérkezett Mercédesz is! Õ csak egy sütit kért.
Vele (meg idõközben megérkezõ Jánossal) pizsamát indultunk el beszerezni holnapra. Mondanom sem kell, hogy vigyorgásba torkollott a válogatás. Végülis egy cukker-mukker összeállítást választottunk. ;)

Jani meglepi sós ropogósokat csempészett az ebédlõbe, a hûtõbe meg ilyen csapos, nagydobozos almalevet. :) Kis arany! :) Nagyon szereti Mercit! Tegnap sokat cseverésztünk fészen, akar majd velem négyszemközt is beszélni. Hmmm: lett még egy fiam!(?) ;)

Édeském nemrég ért haza szamócagazolásból -mert kilenc centis cisztával napszámba járunk, ugye- és elmondtam neki mit csomagoljon össze, aztán jöjjön ide hozzám, és itt aludjon ma. Szó nélkül beleegyezett. :) Nem tudnék úgy indulni Vele holnap útnak, hogy ma este ne az én közelemben nyugodjon meg!!! Így is elég nagy idegesség, fájdalom és mindenféle kellemetlenség vár rá a holnapi napon. A szeretetemrõl, közelségemrõl, vigaszomról, támogatásomról mindenképpen biztosítani akarom!

Hosszú lesz az éjszakám, mert teljesen úgy akarok kitakarítani, hogy ha holnap maradnunk kell, akkor tiszta lakásra, vetett ágyra, bekészített kiskályhára érjünk haza!
Nem engedem apjához vissza Mercit, amíg teljesen fel nem gyógyul!!! Ezt meg is mondtam Neki! Még apjának kell szólnom. Vagyis közlöm vele, nincs apelláta jelen esetben!

Gondoljatok ránk holnap!
Puszi Mindenkinek!

Nos, a hasi ultrahang tényleg komoly bajt mutatott ki.
Merci nem jött át, csak telón beszéltünk, még nincs otthon, az apja a csaját várja, õ meg ott ül addig szegényem...

Sosem fekszik idõben, sosem étkezik rendszeresen, nyeli az ideget, látja az apja elfuserált gondolkodását, életét... Csoda, ha belebetegszik?... :(

A bal petefészkén van egy kilenc centis ciszta... (A nõi bajok mindig a nõiség lelki lerombolódását jelzik. Édes Kicsi Kincsem)
Holnap hívom a nõgyógyászt, aki pont csütörtökönként rendel itt, és nagyon alapos, jó szakember.
A kicsi lelkére is gondoltam, azt is megcirógattatom valakivel, aki ért hozzá!

*hhhhhh*

Várom Pici Lányomat... Ideges vagyok kissé.

Ma délután felhívott, hogy hasi ultrahangon volt (tegnap láttam, hog yholt sápadt, fehér mint a fal, a gyerekorvos meg egy trehány disznó!) és hogy baj van! De nem szeretné ezt most nekem telefonba elmesélni, mert a buszmegállóban áll. Szegénykém. :(

Tegnap este mikor hazament pont azon tûnõdtem, hog yel kéne vinnem a dokihoz és kérni beutalót teljes vérképre, mert nem tetszik nekem a Drágám. És hogy valószínû a hasmarsjárványból nem épült fel teljesen.

Most aztán nem tudom mi van Vele, mert még angolon volt, érkezik hamarosan, addig aggódom...
És leborulok imádkozni... 

Hmmm...

Hosszú egy história ez...

Évekig rühelltem még válás után -OKKAL- de elhatároztam magamban, hogy a gyûlölet helyett inkább szánni fogom, és úgy fogok rá gondolni, mint akiért szintén meghalt az Úr.

Nagyon nehéz!!! De letettem Isten elé a legbelsõbb gondolataimat: Uram, én képtelen vagyok õt szeretni (=tisztelni) hisz amiket mûvelt velem meg a gyerekekkel, azok után még emberszámba sem tudom venni.

De azt mondtam magamban: Istenem, Te meg tudod szelidíteni az én vad szívemet! Te vedd kezedbe a dolgainkat, vedd a kezedbe ezt az ügyet.

Tegnap beszélni kellett vele telefonon, Mercim ügyében, hogy a tartásdíj egy részét arra fordítanám, hogy elviszem a Lányt egy gerincspecialistához. Amment mondott rá, minden ellenkezés nélkül!!! Az én vót uram. ellenkezés nélkül igent mondott!!!
Sõt, még azt is megjegyezte, hogy bármikor máskor valami hasznos dolog jut eszembe, akkor ne adjam oda neki a pénzt, hanem költsem a gyerekekre. (Ez eddig is így volt alapból, most csak a tartásdíjról beszélünk)

És akkor jövõ héten Mercédeszt viszem a csontkovács/masszõr ismerõsömhöz! ;) Még ilyet!
Nem ellenkezett!!!...

Ma Albert azt kérte, hogy gyûjtsünk a szemmûtétjére, ott lent Szegeden már utána is járt! :) Még avégén felnõnek a gyerekeim, sõt meglesz a magunkhoz való eszük (meg szívük)

Csodák márpedig VAAAANNNNNAAAAAK!!!!! :D

Nagyon szép idõnk volt ma is! :) ITT A TAVASZ!!! :) :) :)

Miután megfõztem, kimostam két adag ruhát, betettem a harmadikat; felgereblyéztem és söpörtem az utcát, meglátogattam a nagynénémet, leszerveztem néhány dolgot, nekiláttam elpakolni hátra a kis épület elõtt lévõ szemétdombot! Oh, ez most nem amolyan leminõsítõ megjegyzés valamire, ez konkrétan egy bazi nagy szemétrakás volt az orrunk elõtt, bemenet a tornaszobába.
Rengeteget szabadkoztam miatta, mert nagoyn zavart, de nem tudtam mit tenni vele a télen. Két het és múlt héten Albert eltalicskázta egy részét (mondjuk az ötödét) de ma alkalmas volt, hogy nekiessek, a mosogatnivaló megvárhatja a sötétet, majd akkor megcsinálom. Így is volt. Mondtam Olinak, hogy ez a trutymó ma innen eltakarodik! Azt mondja, az képtelenség! (Tényleg az volt, mert nagoyn nagy rakás volt, és teli mindennel. Nyanyika cipõi, félig megéve az enyészettõl, mûanyagfalkonok, festékgalacsinok, foszladozó rongyok, nylonzsákok, fû, minezen homok. Ecetesbüdöge, amibõl kispriccelt az ecet, miután beleállítottam a vasvellámat, no meg újságpapír félig megrohadva, fülbemászók, százlábúak és egyéb férgek. Még több föld gazzal, ecetfahajtások, rongyok, linóleumdarabok, üvegek, félig megrohadt dolgok, és homok. Fujjj!

No, ezt a rettenetet elpakoltuk hátra, jó messzire, hogy ne is lássuk, az omladozó kinti vécé mögé. Nyárra össze akarok gyûjteni annyi pénzt, hogy kivitessem valakivel valahova -mert ugye olyan, hogy SZEMÉTTELEP, mint régen, az ma már nincs! Pedig akkor csak hívatnom kéne olcsó pénzér' egy jóembert lovas kocsival vagy csettegõvel, felpakolná a vackokat, lomokat, földet aztán uzsgyi, kivinné a szeméttelepre. De nem! A kukába még 53 évig kéne pakolnom a trutyit, ami addig fertõz, szétfújja a szél és nem mellesleg ocsmány. Ja, azt még nem is írtam, hogy ennek 80%-át úgy örököltem...

De nem számít -mos már legalább nem látjuk!!!
A lomhalmaz helyét felgereblyéztem, amennyire csak lehetett elpakoltam mindent a környékérõl is, kezd olybá tûnni az udvar elsõ tized része, mintha valami rendes népek laknák a házat! Igazából ilyenkor, mikor valahol rend lesz, nem is tûnik fel... Az ember szeme rögtön a következõ munkára ugrik. Meg is vannak a terveim! Csabival megbeszéltem a bokrok lemetszését, nem ellenkezett NAGYON -és ez már jó! :) Ebbõl is van úgy 20, és hozzávetõleg mindegyik 3-4 méter magas, meg legalább 3 méter széles. Létrás munka, de bevállalta! ;)

Már látom magam elõtt a nyári szépségében pompázó kertemet! :)

Mindekinek kellemes tavasz és jó tervezgetést!

Tudom, mostanában annyi keserûséget idehánytam, hogy azt olvasni is sok és megterhelõ lehetett, csak megjegyzésként lehelem ide, hogy elviselni meg igazi gyötrelem! Épp most értem a teherbíró-képességem végére.

Tudta ezt a Jóisten, mert megszabadított! :) Régen nem éreztem ENNYIRE a szabadítás örömét! Azt, hogy mázsás terhek kerülnek le az ember lelkérõl. De most igen! :) Nem tudom másképp leírni, megkönnyebbült a belsõ világom. Nincs benne rossz érzés, nyugtalanság terhelõ lelki kín. Felszabadult vagyok, könnyû!!! :) Valami nagy fekete kõszikla eltûnt belõlem. És most ott van egy nagy, tiszta, üres hely a Jónak! :) Olyan mint egy szivárványszínben tündöklõ szappanbuborék. Ó, bárcsak az Isten Szentlelke töltené meg ezt az új helyet jóval, tisztával, kedvessel, dicséretre méltóval, új tervekkel, felemelkedéssel, nyugalommal, elégedettséggel, boldogsággal, örömmel, türelemmel, kiegyensúlyozottsággal, napfénnyel, szép színekkel! :)

Muszáj volt errõl is írnom! A jóról. A szabadulásról. Olyan ez, mintha egész eddig kergettek volna, a hátamra-lelkembe kötözött nehéz súllyal, most pedig beértem volna a célba, Valaki átölelt volna, és azt mondta volna, nekem, hogy add ide a terheidet, s letörölte volna az izzadtságot a homlokomról, a könnyeket a szememrõl, s a fáradtságot pedig a lelkemrõl!
S mintha amazoknak pedig azt mondta volna: "Állj, most már ne tovább!"

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve
ÉS ÉN MEGNYUGVÁST ADOK NEKTEK" (Máté 11:18) :) :) :)