Annyi minden van, amit nem örökítettem meg, mert nem volt idõm: Laci elszívta minden maradék energiámat, ami meg még megmaradt idõ formájában, azt mindet rá áldoztam. (Hogy megérte már!)...

Na szóval, mikor már megtörtént az a görénység és teli voltam feszkóval, a kolléganõim MINDENT MEGTETTEK, hogy ne törjek össze! :) Annyira aranyosak, tényleg! Örökké hálás lehetek nekik! És leszek is! ;)

Szóval Szilva vezette a Revfórt, mikor is megkérdezte, hogy tudunk-e sikítani? Tudunk hát!!! És akarunk is??? AKARUUUNK!
Épp a városon utaztunk keresztül, egyik szõlõbõl a másikba, ez még szüretkor volt. No ekkor apait-anyait(-nagyapait-nagyanyait-dédmamait-dédpapait) beleadva (én még az ükszülõkét is beletettem) sikítottunk hárman iszonyatos nagyot! :D :D :D Hát, ezt nem tudom leírni!!! Terápiás!!! Próbáljátok ki! Addig nyomtuk neki míg szusszanásnyi levegõ volt a tüdõnkben, teli torokból, amilyen hangosan csak tudtuk, én még a szememet is becsuktam és csak sikítottam!
Hatalmas röhögés, jókedv és derû jött utána. Persze még megismételtük vagy ötször az úton, isteni volt!!! :)
Mikor Laciék elé értünk, ez a lökött Szilva lelassított -nem gyõztem noszogatni, hogy ne égessen már be, húzzunk a francba- és lehúzta az ablakokat és ott ordítottunk Laciék elõtt! Jajjjisteneeem! :D Nagyon gáz volt egy kurva nagyot sikítani négyesben elõttük kocsiból, leengedett ablaknál, de épp olyan jólesõ is! :)

Megkönnyebbültünk és nagyokat nevettünk tankoláskor is, és egész szüret alatt. Ami egyébként egy nagy rét szélén lévõ szõlõnél volt, hatalmas nyárfák árnyákában, mezõ füvét legelészõ tehenekkel.

Ja, itt a cégnél minden nõ vagy Aranka vagy Pirike... :)

A sikítós terápiát mindenkinek javaslom, szeretettel! Nagyon jó, a megfelelõ emberek társaságában pedig egyenesen tökéletes! :)