Nemrég érkeztem haza Laci nagynénjééktõl a húsvéti nagycsaládi vacsoráról.

Voltunk jópáran: Laci és Anyukája és húga, én, aztán Babu és párja, Sanyi, meg a gyerekek: hárman is férjestül-feleségestül meg unokástul. Csak Ernõ hiányzott, aki az országos bajnok édesapját vitte erõemelõ versenyre.

Nagoyn kellemes volt a felhozatal (mindig parázok, hogy ugye disznóhúson kívül lesz más fogyasztható étel is) rengeteg túróval töltött paprika-karika, retek, pulykasonkás, akármivel töltött tekercs és tojás volt, a négy tálnyi sonkán-kolbászon kívül. Ezekután sütik. :) Jóléreztem magam! :)

A legkisebb, Mátyás, már öt hónapos és korát meghaladó tudással rendelkezik: nemcsak áll segítséggel, de stabilan ül is! Mindenki rajta csüngött. :)

Azt est egyedüli elszomorító ténye volt (számomra) hogy Lacókámnak erre a nyamvadt kettõs frontra migrénje volt, és annyira már, hogy két falatott tudott enni, lesápadt, hányingere volt. Kikísértem egy csendes, félhomályos sarokba, ahol negyed órát gyúrtam-masszíroztam a vállát-hátát-nyakát. Fogalamam sem volt, hog yjó-e neki, mert megszólalni sem volt ereje. :( Aztán ledõlt kicsit, úgy, hogy az ölembe hajtotta a fejét, és odafogta a homlokához a kezemet, annyira szenvedett. Simogattam, azt sem tudtam hogy babusgassam, de úgy háromnegyed óra múlva enyhült neki! :) Enni kívánt!!! Még fájt neki nagyon a kis buksija, de megkönnyebbedett kicsit. Annyira hálás volt... Szívem szakad ilyenkor érte, de örülök, hogy "segíthettem" ha csak annyival is, hogy mellette voltam. Nem gyõzte mondani, hogy varázslatos kezem van, egy megváltás volt a masszírozás, és mindenem mágikus! ;) /Hiába, no!/

Hazafurikáztuk Tesóját, Anciját, aztán kimentünk a Teszkóba (mindenféléket akart venni nekem, de mondtam, hogy nem kell) majd hozzájuk kanyarodtunk. Csak egy kicsit... (Ühümmm!) Megcsodáltam Anyukája új tévéjét, s bementünk a szobájába, ahol a nekem vásárolt süti felét felkajálta... Etetgetni akart, de mondtam, hogy neeemmmmm kééérekkk!
Aztán megnéztünk egy kisfilmet a Lusitania nevû luxushajó elsüllyesztésérõl, és ... elaludt! Röpke két órára...

De nem baj, már csak "kicsit" fáj a feje, megtudtam kapuban pusziszkodás közben, hogy reggel 8-kor, mikor kelniakartam, már 9 lesz, és alig várom, hogy délre ott legyünk náluk, ebédre vagyunk hivatalosak a Picikéimmel. Röviden ennyi történt, szép volt, jó volt, BOLDOG VAGYOK! :)