Ezen gondolkodtam, míg a buszmegállóban ücsörögtem reggel. Nem is olyan hideg ez a tél!... :)

Hét óra tíz perckor már ki szoktam lépni a tõlünk két háznyira lévõ buszváró tetõhöz (falusi, picike váróka fenyõfák tövében, szemben egy százéves, ódon iskola) és onnan hét és fél perc buszozással bent vagyok a városban, Piripócson. Ma reggel végig a buszsofõr mellett állva beszélgettem (a sofõrrel), akivel akkor "ismerkedtem meg" mikor a válásom borzalmai kezdõdtek, így "régi ismerõsök" vagyunk. Legalábbis nekem nagyon jólesik, hogy felismert annyi év után és megszólított, kérdezte, hogy vagyunk? :) Õ azt hitte, csak egy gyerekem van "az a kicsi fiú"... :) Hát nem: van még két jó nagy fiú és egy -magasságra- közepes méretû lány! :D
A városban fél órát olvasgatok a fûtött(!) buszmegállóban. Van, hogy veszek valami péksütit: vaníliás fánkot vagy csokis croissant, esetleg egy tejes kávét, s elnevetgélünk a kedves kis büfés nõcivel, meg a poéngyáros urával. Aztán mindig olvasok. Kényszerpihenõm legalább húsz perc, sokan jönnek-mennek az egyébként kellemes épületben, különösen mióta fûtik, felügyelik, s megnytott ez a kis reggelizõ.

Ma reggel csokis kiflit vettem, nem reggeliztem otthon. Közben elmélkedtem kifele nézelõdve (=más szóval bambultam!). Néztem a negyven-ötven centisre felhányt havat, meg hogy semmi napsütés, de mégis: olyan kellemes minden. Azt hiszem, semmi nem változott, csak én vagyok sokkal nyugodtabb! És ez olyan jó érzés, hogy még írnom is kell róla!

Persze ennek alapja az, hogy Lacival való kapcsolatom kiegyensúlyozott, s benne nemcsak Lacit kaptam meg (akinek önmagában és önmagáért is nagyon-nagyon örülnék) hanem a családját is, AKIK SZERETNEK ENGEM! És ez elmondhatatlanul jó érzés. Bátorítás és alap a lelki nyugalmamhoz! Nagyon hálás vagyok érte, és meg akarom becsülni!!!

Este sokat vártam Rá náluk, de nem aggódtam, Anyukájával és nagynénjével elbeszélgettem, diót pucoltam, neteztem, vacsiztunk Terike nénivel, és sokat nevettünk. Már tudunk együtt nevetni! ;) Annyira jó! Kedves volt, ahogy mesélte, hogy bevásárolt a húsvéti ebédhez, amire vár minket (gyerekestül) és hogy túrós süti van rendelve. Oli által. És ahogy mesélte Babunak (mikor megmutattam nekik Olit a címlapon) hogy "te, ez egy olyan szerény gyerek, te még ilyet nem láttál!" Mi az, csak nem a gyerekeimet is kezdi megszeretni? Lesz pótnagyijuk, neki meg lesznek ajándékba kapott unokái?... Remélem igen! :)

Aztán megjött Laci, hazavitt, ahol ott várt Húgom és Kislányom. Késõbb Albi is befutott. Lackó hamar hazament, hogy meló elõtt tudjon még kicsit aludni, de jól elvoltunk. Bár most Ilus lénye inkább leszívta az energiáimat, mint jólesett volna a társasága. :P

Reggel munka után is benézett, pucoltam neki almát, megette, trécselt a tengerimalacommal(:)) és összebújtunk kicsit. Nincs is ennél szebb, mint annak a karjaiban kezdeni a napot, akit szeretünk és aki szeret! Nem eget rengetõ dolgok ezek mégis a LEGÉRTÉKESEBBEK számomra! A lelkem teljesen a helyére került! :)

Szóval így láttam azt ma reggel, hogy nem is olyan hideg ez a világ. Nem is olyan fagyos ez a tél, mert a szívemben, belül meleg van.