Valamelyik nap ezen is gondolkodtam. A kapukon.
Igen, tudom, borzasztó fontos téma ez! :D :P De a gondolattöredékem lényege az az volt, hogy szoros összefüggést látok az emberek zárkózottsága és a kapuik nyitva tartási szokásai között. Hmmm...
Mentem egy ismerõsékhez délután, akiknél mindig szigorúan kulcsra van zárva a kapu! Persze van rá okuk: viszonylag forgalmas út, sok arra a cigány, van kutyájuk, na és ráadásul a büdös kisebbség zrikálja a házörzõt (rugdossák a kaput, megkocogtatják a postaláda fedelét) és így õ támadva ugat, megvadult dühvel ugrik a kerítésnek, sõt még meg is rágja az alsó léceket, annyira felidegsítik. (Szegény kutyu!)
A másik ok, hogy a drága jószág ki ne szabaduljon, mert akkor megeszi ezeket a népeket! (Jogosan, tegyük hozzá.) Õk realitásra alapozva zárkózó emberek, de csengõszóra nyitnak és mosolyognak! :)
Aztán eszembe jut a volt, közvetlen szomszédasszonyom a luxus társasházban. Õ mindig úgy nyitott ajtót, hogy csak a fejét dugta ki, s amilyen gyorsan lehetett vissza is húzóckodott, határozottan benyomta az ajtót, s rögtön rá is fordította az ötponton rögzítõ zárat! Mereven elzárkózó nõ. Se pasi, se rokonok, se vendégek, se mosoly soha, semmi élet, a tökéletes külsõ mögött.
Aztán -már mosolygok is- mikor nagymamám jut szembe. Meleget érzek és napfény van, meg sok, színes virág. Puritán egyszerûség valami nemes, szótlan nagyszerûséggel keveredve a levegõben. Nyitva van a kapuja. Be van csukva, de nincs kulcsra zárva! :) Sokan jönnek hozzá. Alkalmas és alkalmatlan idõben. És Õ mindenkit meghallgat. Mindenkit megkínál mentateával és kaláccsal. Vagy szõlõvel és barackkal, vagy hazamenet ad paradicsomot és paprikát, de megkönnyebbült szívet mindenképp, meg egy tótos dobroz dravját! "Isten áldja!"-mondta mindig... Mamikááám... :)
Az én kapum is be van hajtva, de... nincs hozzá kulcs. Elorozta a kõmûves, s el is tûntette. Én vagyok a másik véglet: kulcs azért kell, mert azért akárki-mindenki, s nemkívánatos egyedek ne jöjjenek be. Így is vendégül láttam már fél Zahorát. A bõszoknyás Annus nénit a kertvégérõl, a tulajdonos lányát, a boltos Marikát, jó barátaimat, tesókat Szilveszterkor, s ittalvós vendég is járt már nálam Zsu nemes személyében (az állapotokat ne részletezzük! :D) s húgom is kezdi kialakítani újból a kis hozzámjárós rendszerét! ;) Ja, Merci áprilisi szülinapi bulija is nálam lesz megtartva, hozzávetõleg 6-7 gyerek fog nálunk aludni... (Én meg Lacinál.)
Múltkor (végre!!!) gereblyézni is volt idõm, s a 83 éves Jani bácsi megjegyezte, hogy öt éve járt utoljára bent a házban. Szerintetek?
Hátpersze: tessék szíves bejönni! Nyugodtan, nézzen körül, Jani bácsi! (Már nem számolom hányan mustrálták meg a putrimat, mert ugye a végleges rend igen távolinak tûnik még...)
Van egy csomó beígérkezett látogatóm is, félek is mikor csöppennek be, mert hát ugye idõnként a lejjebbnél is van lejjebb, ha mondjuk épp megfõztem, de a csetres még ott van. Na mindegy! Engem így (is) szeretnek! 
)
A kulcs-kérdésre visszatérve: bármennyire is nyitottnak érzem magam, meg a házam ajtaját, azért az már nálam is kiverte a biztosítékot, mikor Ba Jánosné napközben körbeflangálta az udvart -mikor nem voltam otthon- meg a melléképületeket, s benézet a kiskonyhába is, s legközelebb kiselõadásban közölte mit hogy csinálna meg nálam!(
) :O
Hétfõn reggel, mikor épp reggeliztünk Olival, hangosan jónapotoznak kint. Kinézek Ba néni: hogy köll-e tojás? Hát nem köllött bakker, épp vót! 
És akkor mondja, hogy a MÚLTKOR CSAK A KISSZOBÁIG JUTOTT. Mivan? 
:D :D
No, ma délutánra lesz három kapukulcsom, hátra pedig két számkódos lakatom! 
Bané ellen! (Mercim megjegyezte, hogy még jó, hogy nem Ga Jánosnénak hívják... )
