Ma rákérdeztem Fõnökasszonnyal, mi lesz? Mi lesz velünk?
A válasz az volt, hogy nem tudja, de semmi jó. Holnap jön a fõkönyvelõ (vagy ki?) a cégtõl, átnézik a papírokat, s véleményem szerint közös szomorkodás után kettesben nyugtázzák majd, hogy VÉGE!...

ÉRDEKES.

Szomorúnak kéne lennem, de inkább megkönnyebbülést érzek, és alig várom, hogy elszabaduljak innen. Nem, nem aggódoma jövõ miatt, ez is furcsa.
A tervem az, hogy hleyben, ott nálam, ahol lakom elmegyek egy fóliáshoz dolgozni, illetve a tornatermem kialakítását szervezem, és bõszen fogok tornaórákat tartani.

Így vélhetõleg lesz idõm néha bevásárolni, szülõikre járni, NAPKÖZBEN befizetni egy csekket és intézni amit más emberek el tudnak intézni, mert van rá idejük, Ja:sokat akarok fõzni és örülnék ha lenne idõm a rendrakásra és a kertre.

Valahogy úgy tûnik, jobb lesz mint eddig volt...

.