Tegnap este is igen érdekes volt az ottlétem Lacinál, valahogy a halál szaga ott lebegett a levegõben.
Édesanyja drága, semmit sem sejtett a köztünk lévõ hatalmas fájdalomról és ûrrõl, és mosolyogva, édesen cseverészett velem. Ezer szilánkra szakadt a szívem. :(
Heléna tudni vél Lackóm középiskolás életérõl tényeket és történéseket, amikbe megint csak belehasadt a szívem, mert annyira sajnáltam az én Édes Picikémet, de ezek nem publikus dolgok, nem is lesznek soha azok. Próbálom megérteni, de nem mentséget keresni számára.
Próbálok alternatívákat keresni a hogyan továbbra, ami ugye alapból kettõ lehet csak:
1, NEM!!!
2, IGEN, DE!
Igen, de úgy, ha mindent elmesél és nekifog kitárni a múltját, ha belátta a bûneit. Mert ezek égbekiáltó bûnök! Ha elismeri, mekkorát vétett isten ellen, ellenem, az anyja ellen és a gyerekeim ellen, és hajlandó eljárni terápára (elõször egyedül, késõbb velem együtt) akkor lehet szó folytatásról. Addig nem, ezek nélkül nem, BÁRMENNYIRE IS SZERETEM, ÉS VÉRZIK ÉRTE A SZÍVEM!!!
Képtelen voltam Neki reggel is bármit mondani azon felül, hogy öleltük egymást, s a végén potyogtak a könnyeim. Azzal váltunk el, hogy majd kell beszélgetnünk sok mindenrõl (és fogunk is) Õ ajánlotta, hogy majd hív délután. Puha puszikat lehelt a számra, öleléssel és egymás kezének szorításával váltunk el.
Kész lennék Neki megbocsájtani, még akkor is ha feltárja a múltja (és sajnos a jelene) komoly vétkeit. Szeretem, mert tudom, hogy nekem is végtelen bûnömnek irgalmazott már meg az Isten. S mert egy életre szeretem!
