Mostanában (és nem unalmamban) elkezdtem keresni a régi önmagam. Nem tudom, egyáltalán jó ötlet-e, de gondolataimban magam után kutattam. Az után, AKI SZERETTEM LENNI!

És hogy milyen volt ez a valaki? Elsõsorban örökösen jókedvû, rendíthetetlen, bizakodó, másokért élõ, vállát megrázó és továbbmenõ, bajok esetén. Társaságtól, lármától visszahúzódó, de bárki bánatos lélek és magányos szív elõtt nyitott kapu, beszélgetõtárs és megértõ jóbarát.
Jó testvér, mindent megbocsátó.
A holnapra örömmel tekintõ, mindennek nekifeszülõ, lehetetlent nem ismerõ. Vállalkozókedvû, felfedezõ. Világjárt és világlátott, minden jóra kíváncsi. Modern, kissé extravagáns. Pozitív energiából és erõbõl kifogyhatatlan!!!
Istennel járó, keményen-kedvesen határozott. Szerény. Törtetõ.
Õszintén szeretõ!

Hogy milyen vagyok ma? Nem merek nekikezdeni, hogy leírjam... Azt hiszem nem is merem. Nem merek szembenézni magammal. Ezzel a nemkívánatos valakivel, aki ugyen nem akarok lenni, de aki lettem. Hogy ezzé VÁLTAM-E vagy TETTEM MAGAM ilyenné -nem tudom. Bizonyára mindkettõ! De az biztos, hogy ilyen (ez) NEM SZERETEK LENNI! :( Ez a valaki NEM én vagyok!!!

Nem tudom a szeretett énem létezett-e valaha, vagy csak beképzeltem magamnak, hogy él egy kis pozitív tündér valahol, és néha csak úgy éreztem, hogy belémszáll, vagy valamiféle csillogós-virágos-mámoros varázsporával meghitett-e?...
Volt-e valaha egy kedves személyiség bennem, akit szerettem és magamnak hívtam?
Ha igen: ez a valaki meghalt, vagy csak elcsendesedett mert szenved?
Ha volt, akkor fel fog még éledni?

Nagyon szeretném! Szeretném szeretni önmagam, szeretném ha élne az énem.
Szeretném visszakapni magamat!