Lackó.

Meg a kapcsolatunk.

Azt gondolná az ember, hogy egy tizenötéves házasság, négy gyerek, diploma, pár munkahely, sok tapasztalat után a párkapcsolati dolgok könnyebbek lesznek. Hogy valahogy a megoldások egyszerûbben adják magukat. Hogy negyvenéves fejjel a döntések szinte maguktól összeállnak, nem úgy, mint húszévesen, s azt reméltem ennyi idõs koromban már kizárólag jó döntéseket fogok majd hozni, mert az a természetes! A tapasztalatok -véltem- segítenek majd! Persze, segítenek, de minden ügy, esemény, akármi külön átgondolást igényel. Azt tutira és bizton állítom, hogy aki nálam többet tud agyalni bármin is, az festi magát! :P

Szeretem Lackót! Ez az alap. Nagyon sok mindenben egyezik az ízlésünk, a gondolkodásunk! Hiszen egyidõsek vagyunk, ugyanoda jártunk iskolába, hasonló gazdasági, politikai környezetben nõttünk fel, a szüleink hasonlóan gondolkodtak, amit láttunk-hallottunk, amiben mozogtunk az ugyanaz volt.
Rengeteget beszélgetünk: egyforma nevelést kaptunk, nagyon szerette õ is a nagyszüleit, a természetet, sok kutyás-macskás, lakodalmas, gyerekkori csínytevõs sztorija van neki is, amiken jókat szoktunk derülni! Bármirõl mesél, imádom hallgatni, mert úgy mesél mint én: felkacag, mert eszébe jut valami, utána mondja el. :) Néz a mosolygó szemeivel és kitárja elõttem a gyerekkorát és a tinikori baromságaikat is. A családjáról nagyon sokat tudok már, és õ is az enyémrõl. Múltkor elsírtam magam a gyerekeim elvesztése miatt, ami igen ritka eset: más elõtt soha! Senki elõtt! Még Húgom elõtt sem zokogtam a gyerekeim miatt! Õ látta ezt is.
Már vannak olyan kis történeteink, amiket felemlegetünk és egymás orra alá dörgölünk. S mókázunk már néhány eseten, mintha legalábbis ezer éve ismernénk egymást. (Pedig mi az a kósza három hónap?)

Most már alakul a közösségi életünk is, egyre több helyre hív el, és visz magával, mindenkinek bemutat. A családját lesz*rom! Lehet, az anyja ugatott a volt élettársa miatt is, akinek volt egy gyereke, és nem akarja ugyanezt még egyszer, pláne úgy, hogy nekem négy gyerekem van. Igazság szerint engem a nyanya véleménye nem érdekelne, pontosabban az elõítélete, mert tisztában vagyok önmagammal. Lassan talán az értékeimmel is! Úgyis megszeretne! De most még csak megismerni sem vágyom.

Holnap délre húgomékhoz megyünk nagy családi banzájra, Gabcsi szülinapját üljük. Ott mindenkit meg fog ismerni, akivel eddig még nem találkozott a családból, azzal a tizenöt emberrel! :) Tudom, hog yjó lesz, hog yjól fogja magát érezni, és hogy a családonak is szimpatikus lesz! Hogy nem számít? De igen! Számít! Nekem fontos a véleményük (nem befolyásoló, mert úgyis az van amit én eldöntök magamnak) de az, hogy szeretik-e akit behozok, vagy ferde szemmel néznek rá, az egyáltalán nem mindegy. Sokban elõsegíthet egy kapcsolatot a család jóindulata! Bizony!

Jövõ szombaton Erzsi néném lesz 70 éves, nála lesz kerti party. Oda is hivatalos. Ezt az alkalmat is nagyon várom, és tudom, hogy összehoz bennünket. Kellenek a közös alkalmak, mert ilyen helyeken ismeri meg z ember jobban a másikat. Nekem is nagoyn nagy dolog volt a céges buliján megjelenni, kézenfogva sétálni, s jólesett, hogy mindenkinek bemutatott. Lendített a kapcsolatunkon mindez, s a is, hogy Õ IS látta, hog yén hogyan viselkedem, s hogy sokan ismernek, és odajönnek beszélgetni. Az is kellemesen érintette, úgy láttam, hogy a buli utáni elsõ pár munkanapon sokan kérdezgették rólam, hog ymi is a nevem, mert ismernek ám a szomszéd faluból, és a volt férjemet is, és Õ (Laci) sokkal jobban illik hozzám. És hogy a tesóim milyen dolgosak, és Ati náluk csinálta anno a stukatort. Másik kolleganõ csak annyit mondott, látta a közös képünket és milyen aranyosak vagyunk együtt! :)

Nagyszerû dolgok ezek mind! Összekötnek. Lassan alapot adnak valamihez. Ennek is épülgetnie kell.

A serpenyõ másik oldala, vagyis a mérleg másik serpenyõje, no. Borzasztó az idõérzéke.... Egy katasztrófa. nnyira bele tud merülni munkákba, hogy megfeleedkezik az idõ múlásáról. (Annyira szívesen állnék ott valahol, ahol nem lát és nézném hogy mókol, hogyan szerel, hogyan néz át valamit, hogyan vizsgál át szerelnivalókat)
Ebbõl adódóan nem szokta megmondani elõre, mikor jön másnap. De mindig jön! Mondtam neki, hogy jó lenen elõre megbeszélni mi lesz másnap! Azt felelte, de hisz õ még azt sem tudja két óra múlva mi lesz? Igaz! És akkor minden nap beszéljük meg, hogy "nem tudom még mi lesz holnap 5-kor, de jövök majd!"??? Mondom, igen!!! :D Annyira szeretnivaló.

És ezért nem tudok rá aztán haragudni, mert belátom, hogy nem szándékosan késik! Egyszerûen vannak dolgok, amiket el kell nézni, vagy sutba dobni, a nem lényeges dobozba, mert senki, semmi sem tökéletes, és el kell dönteni mi a fontos? Végeredményben mit szeretnénk? Érdemes-e legyinteni ez-az fölött? Mi a cél? Mi a lényeg?

Nekem kell Lackó! Nem azért, mert valaki kell, hanem mert Õ kell! Õ jó nekem, õtõle vagyok boldog, Õt várom, Róla álmodom, Õ az, aki nekem megfelel, akinek a mosolya, a kacagása felvillanyoz, akinek a hangjától elolvadok, akinek a járásamegnevettet, akit alig várok, hogy esténként mellém üljön és elmondja mi történt aznap, melyik kollega/kolleganõ volt síj hülye, ki akasztotta ki, és hog ymi volt szép a napjában, és hogy a fõnökasszonyom férje cégének hány monitort szerelt meg aznap... :)Párszor elképzeltem azt, hogy elküldöm gondolkodni azon, hogy basszus idõben jöjjön át! És hog yminden este legyen suex, mert az nekem kell, és ha nem így lesz, mehet!!!
NEM! Nem tudom megtenni! Valamiért nem! Elképzeltem a napjaimat nélküle. Az estéim nyomorát, a reggeli ürességet, a nappali szívfájdalmat, hog ynincs nekem, és hogy vajon hol lehet, mit csinálhat -egész nap ezen gondolkodnék., és szenvednék nagyon!
Nem tudom elképzelni magamt az ölelései nélkül, s a gondolatot hogy már többé nem ölel át, ahog yszokott, s én lehunyom a szemem, és azt érzem a lelkünk olvad egybe az ing alatt... Szeretem! Szerelmes vagyok! Nem, nem ezért nem látok jól, mert igenis jól látok: tudom mit utálok benne!DE ezerszer több az amit rajongva szeretek, s amikrõl tudom, hogy soha nem is fognak változni benne.

A szex. Nem mintha bárkinek is köze lenne hozzá, de leírom. Közben gyorsan meg is jegyzem, hogy errõl máshol nem beszélek!!! Kevés. Marha jó!!! :P ;) De kevés. Az én hibám, hogy még nem beszéltem emg vele! Ma mewgteszem. Finoman, kedvesen, hogy tudja meg, hogy utána vágyódom, mert Õ ezen a téren is tökéletes számomra!

Aztán mérlegelek tovább, hogy mit miért? És mit miért még véletlenül se!!!

Szeretnék az az ember lenni, aki nem kidobja az elromlott dolgait, hanem megjavítja!
Az új meddig lenne jó??? És a régit is meg lehet szerelni úgy, hogy tökéletes legyen javítás után, nem igaz? :)

Na mentem szerelni, sziasztok! :)