A lentieket tavaly írtam. Majd egy éve. Úgy látszik minden télen (Karácsony közeledtével, a naaagy téli zimankóban, amikor annyira jól érzem magam!) eljön az az idõszak, amikor elmondhatatlanul vágyom egy férfira, aki szeretett nagyon, és szerettem nagyon, ugyanarra a valakire! Már magam sem értem. Magam sem, se azt, hogy miért van ez? Ki akar szakadni a lelkem, olyan erõvel húz egy iszonyat erõs mágnes Õhozzá! Borzalmas! Sose legyetek szerelmesek!...
Mostanában ismét rengeteget gondolok Rád... Valahogy (nem tudom hogy?) újra belopóztál a mindennapi gondolataimba.
Emléked melegsége mosolyt csal az arcomra. Veled álmodom! Szinte minden éjszaka. Kedden hajnalban arra ébredtem, hogy magadhoz ölelsz és erõsen szorítasz. Éreztem a szorításodat ébredés után is.
Téged kértelek Karácsonyra... Ha lehet! Ha nem, akkor a keserû, de gyors felejtést!!!
Vannak csodák: tudom! És az sem véletlen, hogy nem tudlak elfelejteni ennyi idõ után sem! Nem tudlak elereszteni, bármi történt is. Én még mindig hiszek kettõnkben, én még mindig Téged szeretlek, a legjobban!
Meglátjuk. Eddig úgy látom az apró jelekbõl, hogy elindulhat valami...
Várom a karácsonyt!!!
