Remeg a szívem... :(
Nem jó értelemben... Vasárnap este váltottunk pár szót msn-en, azóta semmi, nem kommunikáltunk semmit. Nem keres (se sms, se hívás, se levél, se üzenet valahol) azt viszont látom, hogy az oldalon, ahol megismerkedtünk, vált leveleket... Valahogy így az elején, nagyobb odaadást vagy érdeklõdést várnék, legalábbis abban az esetben, ha érdeklem.
Nyomikálom a fejembe, hogy biztos ilyen típus, hogy nem ír sms-t, de hát egyszer már írt. Meg háromszor hívott. Szóval a telója is mûködik! 
Tudom, hogy sok a dolga... Ez is indokaim egyike. Meg van még sok más, hogy miért ne kérdezõsködjek utána (mondjuk ez alap, hogy nem fogom nyaggatni, se most, se a késõbbiek folyamán!) de hát azért van egy -alsó- határ amiután az emberben már kétségek merülnek fel... 
Tök izé, hát õ is olyan fickó, akiben nincs annyi em, hogy megírja (már azt sem várom el, hog yélõszóban vagy telefonon közölje) hogy meggondolta magát? Egy neharcsival el lehetne intézni.
Bár igazából nem erre vágyom, hanem arra, hogy csörögjön a telóm, csingilingizzen, hogy üzenetem érkezett, vagy belépjen messenger-re és ott dumcsizzunk. És hogy AKARJON ENGEM!!! 
Ezt szeretném.
Odáig már eljutottam, hogy eldöntsem magamban, hogy akarom Õt! (Rohamos fejlõdésen mentem ám keresztül három nap alatt! 
) És sok mindent átgondoltam. Már látom, hogy hogyan kéne "viselkednem", mi az a szint, ami belefér az elviselem-kategóriába, mi az amit akarok, és én hogyan próbálok kedveskedni, viszonozni dolgokat. Szeretném viszonozni neki a szép estét, a kedvességét, szeretném körbevenni a jó énemmel (tudom, fura, de van olyan is! :P). Szeretném szeretni, ha tudnám és érezném, hog yÕ szeret engem! Márhogy idõvel. Egyelõre afelõl szeretnék megbizonyosodni, hogy kellek neki!
Holnap estig adtam neki határidõt a jelentkezésre. Három napig hallgatni, az már egy férfitõl is sok, nem? Ha három napig nem keres, az elég egyértelmû. Én addig nem jelentkezem nála, ha meg Õ ddig nem, akkor utána meg minek??? Járassam le magam? Áh!
Szóval itt tartunk, magyarul nem tartunk sehol, és eléggé el vagyok szomorodva, és már megint az van, hogy le kell mondanom valakirõl... És várom a megkönnyebbülés érzését.
Vagy így, vagy úgy!
Gondoljatok rám!
Köszi! :)
