Már kezdem magam teljesen kiakasztani..........
Minden más téren elvagyok... de ez: a magány kérdése már az õrületbe kerget.

KÉRÉS: akit ez a témakör UNTAT vagy LENÉZÕ SAJNÁLKOZÁSSAL NÉZ RÁ(m) emiatt, az jobb, ha most kilép innen Mert ugye a valóságban vannak ilyen személyek, akik lesajnálják az embert abban a pillanatban, ahogy errõl kezd beszélni. Sõt, olyanok is vannak, akik mint megértõ személy végighallgatják a másikat, aztán a háta mögött beszélik ki, úgy hogy Te még csak nem is sejted micsoda kígyókat melengetsz a kebleden!!!

Zajlik az élet körülöttem, unatkozni nem tudok, nem akarok, így alakul, így alakítom. De úgy látom a társtalálás (társat kapni az Élettõl?) területén sehogy sincs szerencsém... Ezt nem lehet "alakítani".

Mikor remekül voltam és sokan megjegyezték hogy mi van velem, mi változott??? Mert egyszerûen sugárzom!!! :) Hát igen, volt ilyen is (pedig ekkor is férfi nélkül éltem) és nem volt semmi extra változás úgymond, csak tényleg kereknek éreztem az életemet és magamat is. Nyugodt voltam és higgadt, és élveztem mindent.

Tornáztam(om) rendszeresen -mivel én tartom - szoliba jártam, fodrászhoz rendszeresen, masszázsra, bringázni; és lelkileg is toppon voltam. Törõdtem testemmel-lelkemmel, de ez így van mostanság is. Végre felöltözöm normálisan bárhová megyek, sõt néha azt merem gondolni mgamról, hogy "csinos vagyok"!

Mégis akkora ûr tátong a lelkemen, hogy az leírhatatlan.................. Megõrülök egyedül. Már nem vagyok kiegyensúlyozott magamban, szükségem van szeretetre, szerelemre. Egy kis villanyáramra a lelkemben, kis bizsergésre a húsomban, és... a kiteljesedésre.

Tudjátok, az a legszarabb az egészben, hogy lehet, hogy el kell fogadnom, hogy SOHA ÉLETEMBEN NEM LESZ MÁR SENKIM
És elég nehéz ezzel a gondolattal megküzdenem..............................