Haladok...
A legfontosabb, hogy kitaláltam, mit hova tegyek úgy, hogy megmaradjon a nappali, legyen hely a kanapénak és a két fotelnek, a tévének, de azért azt se egy méterrõl kelljen nézni. (Jó, hát soha nem KELL nézni, de ha mégis...) És képzeljétek ÉPPEN befért a szekrénysor két eleme a kiszemelt helyre, és talán még öt centi ki is maradt! 
Mondjuk sajnos nem maradhat egymás mellett a négy rész, mert arra ebben a lakásban semmi lehetõség nincs -azonkívül persze, ahogy eddig volt, de azon a falon lesz a két hatalmas tükröm és a rudak végig.
Elég nehéz így, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon... Reggel még sírhatnékom volt a felfordult lakás, és a felforgatott életem miatt... 
Aztán gyorsan gatyábaráztam magam lelkileg: arra gondoltam és azt ismételgettem magamban, hogy ÍGY sokkal jobb lesz minden! Az életem és a lakásom is! És mit látok? Tényleg jól néz ki így is a kégli! 
És kialakultak olyan kis aranyos, meghitt sarkok. Pici sarkok, tegyem hozzá! 
De barátságosak.
A nagy falon meg ott lesznek a tükrök, az kissé üres lesz, de ha nem lesz torna, akkor jobban elterpeszkedünk, a foteleket odébb lehet tolni, és a helyükreteszem a virágokat is. Most még azon törpölök, hogy Mercédesz nagy képét is felrakatom a két tükör közé, vagy még kiderül melyik oldalra, de fenn lesz. Akkor a hálóba tehetek valami mást a helyére. Mivel most mindenhova kerül valami és szinte mindenhonnan el- vagy odébb kell pakolnom valamit, ezért nem egyszerû ez.
Na, megyek, kirámolok nyolc köbméter ruhát és ágynemût a nagyszekrénybõl és 15 méter könyvet a másikból! 
(Még fogggalmam sincs hova teszem mindezt amíg áthuzigálom a szekrényeket. Meg még azt se tudom hova huzigálom õket. Mostanában olyan bizonytalan vagyok! Vagy mégsem??? 
)
Kényszermegoldás, de még a végén lehet, hogy szeretni fogjuk!
