Túl vagyunk a mûtéten, a négynapos szekszárdi tartózkodáson, én azon, hog ykórházi csöves lett belõlem, s aami (aki) a legfontosabb, a Lányom a mûtéten! :)
Nagoyn megviselte, s lelkierõm nincs részletesen beszámolni, talán majd egyszer... Borzasztó volt látnom az elõkészületeket, az édes-drága, kedélyes elsõ napot végigélni a ricinusig, s azon túl, majd a másnapi beöntést meg bódítást és infúziókat... aztán végignézni hogyan fekszik fel saját maga teljesen pucéran a mûtõágyra, hogy húznak rá hajfogó hálót és takarják le zöld lepedõvel. S a Kicsi Kincsem mosolyogva megszólal a drámai pillanatokban, hogy "Anya csinálsz rólam egy utolsó képet?"
Anya gyorsan javít: "Mármint mûtét elõtt utolsót"
A mûtõajtóig kísérhettem -levakarhatatlan voltam- s tûkön ülve vártam, hogy kitolják. Ott voltam az elsõ, félig éber pillanatában is, végig. Mindenben.
Most már jól van :)
Holnap varratszedésre megyünk.
(Én nyúzott vagyok és holtfáradt, a hajnali, legtöbbször 5 órai kelésektõl, a pihenõ nélkül végigszaladt, végig szolgált napoktól, az ottani helytállástól és az itthonitól. Még én fürdetem, és jönnek a látogatók, néha már úg yérzem nagyobb a tömeg nálunk mint a busójáráson... Kicsit elegem van, bevallom, de kitartás van, minden megoldódik: ma fõnökasszonynál is jártam, és a két nagynénmmel szõlõt is iskoláztunk fõzés közben, és a többi...)
Szeretem a Jóistent, mert erõt ad mindenhez. A mûtét alatt is azt érezhettük, hogy a tenyerén hordoz bennünket. Nem vidám az életem, sõt... De valahogy mindig továbbgördül.
Most akkor megfürdetem Mercit.
Sziasztok! Szép estét :)