Megijedve fekszem és alszom kedd óta. Nem, nem akarok még csütörtököt mondnai! :P :) Csak hát ma az van.

A napjaim ágynyugalommal telnek, pár perc netezéssel, ha épp nincs hányingerem, és nem lüktet a behajlított lábam az üléstõl. Igyekszem komolyan venni a fekvést, annál isinkább, mert egy barátom beszámolt egy rokona haláláról, aki tüdõgyulladást akart kihordani fekvés helyett aktív életmóddal. Hát nem jött össze neki! :( A tüdeje egyszercsak összeomlott...
Megaztán: ha én nem veszem komolyan a kis tyúkszaros életemet, akkor ki fogja? Nem is várható mástól.

Tudjátok igen érdekes tapasztalat az, hogy ki az aki betegség esetén az emberre kíváncsi. Nem sokban, de legalább egy kérdés erejéig: "hogy vagy?". Sok mindenen gondolkodom, az élet komolyságán, múlandó voltán, és hogy a rossz dolgok nemcsak mással eshetnek meg!

És most mélyen hangzott benenm Jézus egyik mondata: "Mert mikor szomjaztam, innom adtatok, mikor éhes voltam ennem adtatok, mikor mezítelen voltam felruháztatok, mikor beteg voltam meglátogattatok!" Eddig elsikkadtam ez az igevers fölött, de most már látom micsoda HATALMAS mondanivaló és summázása az életnek. Benne van az ember minden szükséglete... :)

Na, nem filózok tovább, megyek feküdni! :)

Jó egészséget kívánok Nektek, és azt, hogy legyen aki meglátogat benneteket, amikor betegek vagytok! :)