Gyomoridegem van, szinte görcs erõsségû, hányingerrel küzdök, és megesz a fene, a penész, vagy nem tudom mi?!?

Féltékeny vagyok, hibáztatom magam, el vagyok kenõdve és egyáltalán nem tudom mi tévõ legyek???

Most azt is úgy látom, hogy tök béna voltam, mikor megbántottam Istvánt, hogy rögtön nem hívtam fel telefonon utána. Igaz le vagyok tiltva, de a buszon az ismerõs csaj telóját elkérhettem volna pár szóra! Beszélnem kellett volna vele! Vagy még akkor délelõtt a céges telóról felcsörgetni, hogy "ne haragudj, semmit sem úgy gondoltam, csak járt a szám!" -mert tényleg így volt!

De én nem! Éééén dölyfösen és makacsul hallgatok a fene nagy önérzetem mellett... Na most aztán meg is van az eredménye: mindamellett, hogy hülyét csináltam magamból (az akkor reggeli hisztimmel) elszúrtam a leendõ jó kapcsolatomat! :(

Azt hittem, viszonylag jól viselem az egészet, mert teli voltam reménnyel, és imádkoztam: a lelki békém helyre is állt! Pár napra. Viszont mikor tegnap megláttam, hogy járt fenn Frászon, mintha lórúgás érte volna a mellkasomat!

Aztán késõbb felfedeztem, hogy ismerõse lett egy 28 éves csajszinak a falujukból. Lehet, hogy semmi jelentõsége nincs, de megesz a féltékenység, mert felmerült bennem a lehetõsége, hogy ismerkedik valakivel, másokkal. Óh, drága jó Istenem, ezer éve nem voltam ennyire oda senkiért, még most sem mondom, hogy lángol bennem a szerelem, de megõrülök a hallgatásától, és olyan vágy hajt felé, hozzá, hogy ez... ez... hát ebbe bele lehet pusztulni! Vagy enged neki az ember és végre csinál valamit! Olyan fokú bennem a tennivágyás, hogy száz drótkötéllel sem lehetne lekötni!!! (Hogy a franc enné meg!)

Régen mindig hagytam hadd menjenek! Ki nem tojja le??? Sõt, általában én mondtam, hogy kössz, ennyi, hanyagoljuk egymást!
De ez a Pistagyerek... Áhhh. És higgyétek el, magam sem értem magamat! Olyan lettem mint valami bányaló, aki csak húz, húz, és nem tud leállni!

Summa summárum, tettre szántam el magam: mivel ezidáig nem beszéltem vele telefonon, délutánra elterveztem, hogy összeszedem minden bátorságom, és fel fogom hívni! (Jól van, nem kell lesnetek a székrõl! ) Meg akarok küzdeni ezért a férfiért. Ha sikerül, akkor bármennyire is nehéz volt a büszkeségem letenni, és valamilyen szinten megalázkodni -ez lesz életem egyik legsikeresebb, és leboldogabb napja! :) Ha nem veszi fel, vagy nem akar velem beszélni, vagy felveszi és csevegünk, de nem hajlandó megbocsájtani és újrakezdeni/folytatni, akkor pedig azt mondhatom el, hogy MINDENT megtettem ezért a kapcsolatért.( Mondjuk a nemet nem tudom, hogy fogom kiheverni, mert ismételten elég ramatyul vagyok, bõgök, szenvedek.)

Tudom, a Jóisten velem van, legyen bármi is a dolgok kimenetele, és vannak gyerekeim, barátaim, akik megvigasztalnak, és akiktõl már eddig is rengeteg jót és örömet kaptam, és itt vagytok Ti is nekem, akik annyi kedves szóval bátorítottatok már.... Rossz esetben belõletek fogok meríteni!

Jó esetben (természetesen Belõletek is) Istvánból is! :)

Gondoljatok rám délután, kérlek!

Anixotok, aki nem ismeri a nemet! Vagy mi... ?